Vágólapra másolva!
A Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina, Li Bin összeállítású magyar női asztalitenisz-válogatott aranyérmet szerzett a belgrádi Európa-bajnokságon, miután a fináléban magabiztosan, 3-0-ra legyőzte Oroszországot.

A piros-fehér-zöld együttes legutóbb 2003-ban, az olaszországi Courmayeurban állhatott dobogóra kontinensviadalon, akkor harmadik lett. Ezzel Magyarország 1960, 1966, 1972, 1978, 1982, 1986, 1990 és 2000 után kilencedszer szerzett Eb-aranyérmet a női csapatversenyben.

Amint az várható volt, a rivális gárda három védőjátékossal állt fel, ez pedig hosszú mérkőzést sejtetett. Ám Póta Georgina már az első meccsen megmutatta, hogyan kell védőspecialisták ellen játszani. Szvetlana Ganyina, aki a hétfői elődöntőben magabiztosan verte az olaszok kiválóságát, Stefanovát, most csak döbbenten figyelte, milyen ütéseket produkál a Statisztika fiatal játékosa. A mérkőzés során Póta egyetlen pillanatra nem engedte, hogy Ganyina lelassítsa a játékot, miközben hajszálpontos ütései rendre az ellenfél térfelén landoltak. Az orosz fokozatosan vesztette el a kedvét, így 30 perc alatt a magyar válogatott 1-0-s vezetésre tett szert.

Következett Tóth Krisztina és Irina Kotyihina találkozója. A látványos elemekkel tarkított meccsen Tóth az első és a harmadik szettben hibátlanul játszott, a másodikban és a negyedikben pedig olykor a szerencse segítette ellenfelét. A mindent eldöntő ötödik játszmában hiába vezetett többször is Kotyihina, a végjátékban Tóth elérhetetlennek tűnő labdákat fogott meg és olyan ütéseket produkált, amelyek után a semleges nézők is felállva ünnepelték őt.

Lovas Petra az Irina Palinával szembeni mérkőzéséig veretlen volt Belgrádban. A veterán Palina (ellene még a magyar szövetség jelenlegi főtitkára, az ITTF alelnöke, Faragó Judit is játszott) hatalmas küzdelemben nyerte meg az első szettet, de a másodikban már azt a Lovast láthatta a publikum, aki az Eb első két napján verhetetlennek bizonyult. 1-1-es játszmaállás után a harmadik szettben is remekül küzdött, a negyedikben azonban Palina feltámadt, hibázásra késztette a magyar bajnokság idei győztesét. Így jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett, amelyben izgalmas csata után Lovas 3-2-re nyert, és ezzel a magyar csapaté lett a belgrádi Eb első aranyérme.

A magyar női válogatott diadalának értékét növeli, hogy a döntő felé vezető úton mind az osztrák, mind a német együttes honosított kínai játékosokkal teletűzdelve próbálta megállítani - sikertelenül. Tóth Krisztina a Brémában hét éve győztes csapatnak is tagja volt.

Eredmény, női csapat, döntő:
Magyarország - Oroszország 3-0
Póta Georgina - Szvetlana Ganyina 3-0 (8, 8, 6)
Tóth Krisztina - Irina Kotyihina 3-2 (6, -6, 7, -6, 8)
Lovas Petra - Irina Palina 3-2 (-9, 6, 7, -7, 9)

A végeredmény:
női csapat, Európa-bajnok:
Magyarország (Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina, Li Bin, szövetségi kapitány: Téglás Péter)
2. Oroszország
3. Németország és Olaszország
5. Ausztria
6. Horvátország
7. Franciaország
8. Hollandia.