Vágólapra másolva!
Vasárnap hajnalban, nem sokkal 75. születésnapja után elhunyt Gábor Tamás olimpiai bajnok párbajtőrvívó, aki egy időben szövetségi kapitány is volt.

Forrás: MTIGábor Tamás első világbajnoki érmét 1957-ben, Párizsban nyerte, tagja volt a második helyezett párbajtőrcsapatnak. Két évvel később világbajnokságot nyert Budapesten a válogatott tagjaként.

Az ötkarikás játékokon ugyancsak csapatban Tokióban lett aranyérmes, ezzel társaival együtt a magyar párbajtőrvívás első olimpiai bajnokságát nyerték. Összesen 1 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet nyert vb-ken, s ebből egy-egy második és harmadik helyet egyéniben ért el.

Visszavonulása után 1977 és 1980 között szövetségi kapitányként vezette a válogatottat. A honi vívószövetség elnökségében is tevékenykedett. Éveken át tagja volt az Olimpiai Bajnokok Klubja vezetésének is.

A MOB saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik.