Vágólapra másolva!
Rafael Nadal lesz a chilei Fernando González ellenfele a 2,1 millió euró összdíjazású római salakpályás férfitenisz-torna vasárnapi döntőjében.

A világranglistán második spanyol klasszis a legjobb négy között három szoros játszmában nyert az orosz Nyikolaj Davigyenko ellen, s ezzel 76-ra növelte az ezen a borításon sorozatban elért győzelmeinek a számát.

Egyúttal megdöntötte az amerikai John McEnroe rekordját, aki 1983 szeptembere és 1985 áprilisa között megszakítás nélkül 75 győztes mérkőzést vívott fedettpályán, eddig ez volt a leghosszabb sikersorozat egyfajta felületen. Az olasz főváros viadala a Mestersorozat negyedik állomása. González a korábban a Roger Federert legyőző Filippo Volandri menetelésének vetett véget két nagyon sima szettben.

ATP-torna, Róma (2,1 millió euró), elődöntő:
Nadal (spanyol, 2.) - Davigyenko (orosz, 4.) 7:6 (7-3), 6:7 (8-10), 6:4
González (chilei, 6.) - Volandri (olasz) 6:1, 6:2

Csakúgy, mint egy nappal korábban, a sötétedés miatt szombaton is el kellett halasztani Justine Henin mérkőzését az 1,34 millió dollár összdíjazású, berlini salakpályás női viadalon. A világelső belga játékos kora délután még a pénteken félbeszakadt negyeddöntőjét vívta, majd este az orosz Szvetlana Kuznyecova ellen lépett pályára immár a fináléba kerülésért.

A találkozó azonban elhúzódott, s a harmadik szett felénél a mérkőzésvezető úgy döntött: a játékosok csak vasárnap folytathatják a küzdelmet. A másik elődöntő sem fejeződött be, de ott hirdettek győztest, az ukrán Julija Vakulenko ugyanis 4:3-nál feladta a meccset a szerb Ana Ivanovic ellen.

Forrás: MTI

Henin vasárnap is kétszer léphet pályára, ha sikerrel fejezi be az elődöntőt

WTA-torna, Berlin (1,34 milló dollár), negyeddöntő:
Henin - Jankovic (szerb, 5.) 3:6, 6:4, 6:4

elődöntő:
Ivanovic (szerb, 12.) - Vakulenko (ukrán) 4:3-nál Vakulenko feladta
Henin (belga, 1.) - Kuznyecova (orosz, 3.) 4:6, 7:5, 2:3-nál sötétedés miatt félbeszakadt

Az első helyen kiemelt francia Marion Bartoli és a hatodikként rangsorolt japán Morigami Akiko vívja a vasárnapi döntőt a prágai, 145 ezer dollár összdíjazású női versenyen.

WTA-torna, Prága (145 ezer dollár), elődöntő:
Bartoli (francia, 1.) - Zakopalova (cseh) 6:3, 6:2
Morigami (japán, 6.) - Azarenka (fehérorosz) 6:3, 4:5-nél Azarenka feladta