Társoldalunk:

Vörös jó lovának is köszönheti Vk-sikerét

2007.05.26. 18:48

Az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna nyerte a székesfehérvári női öttusa Világkupa-versenyt. A második helyen a brit Georgina Harland, a harmadikon honfitársa, Mhairi Spence végzett.

A magyar női versenyzők idén eddig három Vk-fordulón vettek részt, de nem értek el kiemelkedő eredményeket, ezért is értékes, hogy ezúttal Vörös mind az öt számban jó teljesítménnyel rukkolt elő és fölényesen nyert. Különösen az volt örömteli, hogy az elmúlt időszak gyengébb lovasteljesítményei után most hibátlanul ment végig a pályán. Emellett parádézott vívásban is - ebben a számban diadalmaskodott-, remekül lőtt, jól úszott és átlagosan futott, így megérdemelten végzett az élen.

"Nagyon örültem, hogy végre egy jó lovon, jó érzéssel tudtam teljesíteni a negyedik számot. A vívásommal is maximálisan elégedett vagyok, ugyanis ennél több pontot még sohasem értem el. Sokat jelent számomra a mai győzelem, önbizalmat ad a közelgő Európa-bajnokság előtt" - értékelte teljesítményét Vörös.

A június 7-én kezdődő rigai kontinensviadal előtt a szombati volt az utolsó válogatóverseny. Kulcsár Antal szövetségi kapitány elmondta: Vörös Zsuzsanna biztos utazik, a további helyekre Füri Csilla, Máthé Vivien, Gyenesei Leila és Kovács Sarolta jöhet szóba, hogy közülük hányan kapnak végül szerepet, az egyelőre nem dőlt el.

Elképzelését a szakvezető szerdán tárja a szövetség elnöksége elé, s a végeredményről - a férfi válogatott összeállításáról is - csütörtökön adnak tájékoztatást. 

Eredmények, SCH Holding női Világkupa-verseny:
1. Vörös Zsuzsanna 5580 pont (lövészet: 183 kör/1132 pont, vívás: 28 győzelem, 6 vereség/1096 pont, úszás: 2:17.10 p/1276 pont, lovaglás: 1200 pont, futás: 11:51.82 perc/876 pont)
2. Georgina Harland (brit) 5532
3. Mhairi Spence (brit) 5500
...6. Máthé Vivien 5292 (172/1000, 20/14/904, 2:17.67/1268, 1144, 11:26.52/976) ...12. Kovács Sarolta 5192
...21. Füri CSilla 5012
   22. Tóth Adrienn 4964
...24. Pataki Viktória 4924
...27. Gyenesei Leila 4848
   28. Cseh Krisztina 4812
...30. Juhász Kata 4676
...35. Vadász Dóra 3520

csapat:
1. Nagy-Britannia (Harland, Spence, Heather Fell) 16 216 pont
2. Magyarország I. (Vörös, Máthé, Füri) 15 884
3. Egyesült Államok (Sheila Taormina, Emily Shertzer, Michelle Kelly) 15 688

Vasárnap váltóviadalt rendeznek a Mol-kupáért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK