Vágólapra másolva!
Az ötödik helyen végzett a Horváth Viktor, Balogh Gábor, Németh Róbert összeállítású magyar csapat a rigai öttusa Európa-bajnokság férfi váltóversenyében. Győzött az orosz együttes, a dobogó második fokára a litvánok, a harmadikra a fehéroroszok állhattak fel.

Remekül indult a nap a magyarok számára, kiváló lövészetükkel a második helyre kerültek, de várható volt, hogy a náluk is jobban célzó szlovákok a végelszámolásnál már nem lesznek majd ott. Ez így is történt, csakhogy a magyarok is hamar kiszálltak az érmekért zajló versenyből azzal, hogy vívásban csupán 664 pontot gyűjtöttek, amivel ebben a számban kilencedikek lettek.

Aztán a várakozásnak megfelelően úsztak, de a rajtnál Balogh bemozdult, ami 40 pont levonását vonta maga után.

A folytatásban mégis volt esély a jelentős előrelépésre, mert - amint az utóbb kiderült -, a lovaspálya próbára tette az összes csapatot. Egy kiváló eredmény sokat ért volna, csakhogy a másodikként belovagló magyarok összességében hét akadályt vertek és volt egy kitörésük, valamint időtúllépésük is. Bár a váltótriók többsége többet hibázott, Horváthék így is eggyel hátrébb csúsztak a hatodik helyről.

A 3x1500 méteres futásban Balogh megtartotta pozícióját, Horváth és Németh pedig egy-egy hellyel előrébb került. Az utolsó váltótag Németh nagy hajrával hozta be a csapatot az ötödik pozícióra. Ebben a számban a magyarok a harmadik legjobb időt érték el, náluk csak a negyedikként célba futó franciák és a litvánok voltak gyorsabbak.

"Amennyi hibát el lehetett követni, azt szinte elkövettük ma, kezdve azzal, hogy úszásban volt egy elhibázott rajtunk" - értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. "Az újonc Németh Robi vívásban nem tudta elviselni azt a terhet, amit az első ilyen nagy verseny jelenthet, lovaglásban pedig összességében nem remekeltünk. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy az ötödik helyért is nagyot küzdöttek futásban a fiúk. Tudtuk, hogy ha a megszokott váltócsapatunk egyszer felbomlik, előbb-utóbb meg kell találni az újat. Ez egyelőre, úgy tűnik, még nem sikerült."

Ezzel a helyezéssel a magyarok az augusztusi, berlini világbajnokságon is indulhatnak váltóban.

Eredmények:
férfi váltó, Európa-bajnok:
Oroszország (Alekszej Turkin, Alekszej Velikodnij, Dmitrij Telegin) 5448 pont
2. Litvánia (Edvinas Krungolcas, Tadas Zemaitis, Justinas Kinderis) 5368
3. Fehéroroszország (Dmitrij Meljah, Jahor Lapo, Mihail Prokopenko) 5346
...5. Magyarország (Horváth Viktor, Balogh Gábor, Németh Róbert) 5234 (lövészet: 276 kör/1216 pont, vívás: 48 győzelem/60 vereség/664 pont, úszás: 2:48.92 perc/1276 pont, lovaglás: 1026 pont, futás: 13:47.38 perc/1052 pont)

Kedden, az Európa-bajnokság utolsó napján a női váltóversenyt rendezik meg.