Vágólapra másolva!
Nagy csatát vívott egymással James Toney és Danny Batchelder május 24-én San Joséban, ám az egykori háromszoros profi ökölvívó-világbajnok hiába nyert tíz menetben, a meccs eredményét utólag annulálni kell. A két bunyós ugyanis agyondoppingolt szervezettel lépett ringbe, a hírek szerint ezért mindkettőre egyéves eltiltás jár.

Toney eddigi szép mérlegét (80 meccs, 70 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség) egyszer már elcsúfította egy doppingbotránnyal. Azok után, hogy 2003-ban feltörölte a padlót Evander Holyfielddal, 2005. április 30-án a New York-i Madison Square Gardenben John Ruizt is alaposan kioktatta, végül egyhangú pontozással nyerte a címmérkőzést.

A meccset később érvénytelennek nyilvánították, miután Toney szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolont találtak. Az amerikait megfosztották a Bokszvilágszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoki övétől.

Ezt követően 2005. októberében Dominick Guinn ellen győzelemmel tért vissza a ringbe, majd 2006. márciusában honfitársa, Hasim Rahman ellen lépett ringbe, ám a döntetlennel záruló összecsapás azt jelentette, Rahman maradt a WBC világbajnoka.

Forrás: EPA

Tavaly szeptemberben, majd idén januárban egyaránt Samuel Peter következett, mindkétszer a "Nigériai Rémálom" becenévvel illetett, 26 éves Peter diadalmaskodott (a második meccsre azért volt szükség, mert az elsőt Toney megóvta, így a WBC új találkozót írt ki...)

Május 24-én Danny Batchelder ellen végre nyert, ám ismét megbukott a doppingvizsgálaton, ennek következtében a kaliforniai sportbizottság egy évre eltiltotta. Érdekesség, hogy Batchelder sem bízott semmi a véletlenre, amíg ellenfele szervezetében két különféle tiltott szert mutattak ki, addig nála hármat. Így a 30 éves Danny Boy számára is egy év pauza, illetve 2500 dolláros büntetés jutott.