Vágólapra másolva!
A pontevedrai kajak-kenu Európa-bajnokságon hat arany-, hét ezüst- és hét bronzéremmel zárt a magyar válogatott. A 27 számból 20-ban érmet szereztek versenyzőink, kilencet olimpiai számban. Angyal Zoltán szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott, ám rámutatott, miben kell javulnia csapatának az augusztusi, olimpiai kvalfikációs világbajnokságig. A repülőtéren Angyalon kívül Kovács Katalin és Janics Natasa is megszólalt az [origo] kamerája előtt, a videointerjúkat a cikk legalján tekinthetik meg!

- Három arany-, négy ezüst- és két bronzérem született az olimpiai számokban az Eb-n, aláírná-e előre, hogy ugyanez legyen a pekingi mérleg? - kérdeztük Angyal Zoltánt.
- A legnagyobb örömmel. Ráadásul 52 pontot gyűjtöttünk, ami példásan jó.

- A tavalyi teljesítményhez képest a női csapat kissé mérsékeltebb produkcióját mi okozhatta: az olimpia előtt fokozódó nemzetközi rivalizálás vagy a belső feszültségek?
- Az előző egészen biztosan, ilyenkor már mindenki beindul. A belső feszültségekről pedig szerintem már nem lehet beszélni, hivatkozni rájuk pedig egyenesen tilos.

- Meglepte, hogy Kovács Katalin hosszú idő után aranyérem nélkül zárt egy világversenyt?
- Igen, de nagyon nehéz dolga volt. Három éve nem indult egyesben, és most két szóló számban is rajthoz állt. Itt aranyat nyerni nem olyan egyszerű feladat, hogy csak odamegy az ember, s kijelenti: gyere cipó, hamm bekaplak! A két egyesbéli ezüst persze nem mesébe illő, de a vb-n - reményeim szerint - a legjobbkor léphet majd előre.

- Ki volt a csapat legjobbja a kapitány szemszögéből?
- Paksy Tímea, aki két aranyat nyert, ezen kívül két ezüstöt és egy bronzérmet. A fiúk közül tetszett Benkő Zoltán és Vereckei Ákos teljesítménye. Utóbbi horrorba illően kegyetlen mezőnyben négy ezreddel szorult le a dobogóról. A Kammerer, Kucsera és a Kolonics, Kozmann páros a körülmények ellenére ismét megmutatta klasszisát. De most a férfiaknál ergyértelműen Vajda Attila volt a csúcs, aki a verseny elején még vergődött. Aztán jött a döntő, és oly módon nyerte meg a finálét, amilyet én még nem láttam tőle. Máskor mindig a jó hajrájában bízhattunk, most meg parádés rajt-cél győzelmet aratott.

- Kammerer és Kucsera utóbbi betegsége miatt lemondta az ötszázas indulást, de őket a hírek szerint mégsem küldené pótválogatóra a vb előtt. Mi lesz a dicsért Vereckei sorsa?
- Ákos a jó produkciója ellenére nem végzett dobogón, így természetesen újabb válogatóra kényszerül. K-1 500 méteren éles helyzet alakult ki, nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy Benkő is eséllyel aspriál a számra, és leszögezem, fordított esetben ugyanígy döntenék.

- A férfi kajak négyes afféle nemzeti ügy: mi kell ahhoz, hogy jövőre ismét jobb legyen a kvartett a szlovákoknál?
- A kérdés összetett, és csak a többi olimpiai számmal összevetve válaszolható meg. Egyesben Vereckei és Benkő dobogóközelben lehet az olimpián. A páros számokban Kammerer és Kucsera ezren győzelemre, ötszázon dobogóra méltó. Öt olimpiai számból ez tehát négy olyan, amelynél jobb felállást nem tudok elképzelni. És akkor még ott van a négyes, amely tavaly nyert, idén pedig ezüstöt szerzett a Világkupán, majd az Eb-n. Kammerert és Kucserát sokan beénekelnék a K-4-be, de ezzel - egy korántsem bizonyosan jobb négyes reményében - két másik számot vesztenénk. A jelenlegi négyest folyamatos kontroll alatt kell tartani, de bízni kell bennük. A fiúk megszorongatták a szlovákokat, és már máskor is megmutatták, lehet belőlük akár aranynégyes is.

- Milyen következtetések vonhatók le a női négyes túlontúl egyértelmű második helyéből?
- Nem időszerű változtatásokat sürgetni. Készüljenek nyugodtan, a vb lesz az igazi értékmérő. Addig pedig mindenki csinálja a dolgát a legjobb tudása szerint.

- A régi-új Paksy, Benedek duó győzelmével a Kovács, Janics páros méltó utódjának tűnik. Egyetért ezzel?
- Le a kalappal előttük, értékes győzelemet arattak, jóllehet nem volt könnyű dolguk. Tizenhat egységhez hasonlóan ők is készülhetnek a duisburgi vb-re. Július közepén 11 számban lehet pótválogató Szegeden, de erről a javaslattételem alapján hivatalosan majd kedden, az MKKSZ elnöksége dönt.

* * *

A repülőtéren Angyal Zoltánon kívül Janics Natasa és Kovács Katalin is nyilatkozott az [origo]-nak. Janics nem bánja, hogy csak egy számban indult (amelyet ugye meg is nyert), Kovács pedig az ezüstök ellenére sem szomorú, blogjában azóta már le is írta érzéseit. Tekintse meg a trió reptéri nyilatkozatát!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UHXAgtS6dv7gjnTU