Vágólapra másolva!
Az országos csúcsokat tekintve már az ob "félidejére" teljesítették az úszók, amit a szövetségi kapitány ígért: péntekig öt magyar felnőtt rekord született, s a szám még nőhet is a vasárnapi befejezésig.

"Négy-öt csúcsot jósoltam a bajnokság sajtótájékoztatóján, ez már most megvan a férfi és női 4x200 méteres gyorsváltónak, illetve Verrasztó Evelyn 100 m gyorson elért három csúcsának köszönhetően, de nem sértődnék meg, ha túlteljesítenék az elvárást a versenyzők" - nyilatkozta Kiss László szövetségi kapitány az ob felénél, a péntek esti selejtezők után.

"Örülök a délelőtti nagy eredményeknek is, hiszen Pekingben, a jövő évi olimpián szintén a reggeli órákban lesznek a döntők, de a kép felemás. Mert miközben például Cseh László, Verrasztó Evelyn, Szepesi Nikolett reggel is brillírozik, van, akinél nem jár sikerrel a korai kezdés. Ezen változtatnunk kell, hogy az olimpiáig ebből a szempontból is minden rendben legyen."

"Már pusztán ezért is jó, hogy a pekingi úszóprogramot modellezzük a magyar bajnokságon, hiszen kijönnek a hibák, s a felmerülő kérdésekre még van időnk választ találni. Így például azt a friss tapasztalatot is elemeznünk kell, hogy a délelőtti döntők után a délutáni selejtezőkig kevés pihenő áll rendelkezésre, ehhez is hozzá kell szokni, végiggondolni, a tanulságokat beépíteni a pekingi felkészülésbe" - zárta szavait Kiss kapitány.

A 109. országos úszóbajnokság szombaton 9 órától folytatódik több szám elődöntőjével, továbbá hat fináléval a Komjádi uszodában.