Vágólapra másolva!
Verrasztó Evelyn 55.28 másodperces magyar csúccsal nyerte a 100 méteres gyorsúszás döntőjét a 109. országos bajnokságon, péntek délelőtt a Komjádi uszodában.

A Jövő SC-II. kerület kitűnősége ritka nagy sorozatot produkált ebben a számban, hiszen a szerdai selejtezőben (56.15 mp), majd a csütörtöki elődöntőben (55.60) is faragott a korábbi - nem mellesleg általa tartott - rekordból. Ráadásul a péntek reggeli eredménye már nemzetközileg is számottevő, hiszen alig négy századdal szorult kívül az olimpiai induláshoz feltételül szabott A szinten. Más kérdés, hogy a 18. születésnapját a múlt héten ünneplő Verrasztó pekingi résztvevőnek tekintendő, mivel 200 m háton már korábban teljesítette az ötkarikás szintet.

Az olimpiai időrendet követő, ennél fogva az elődöntőket és a finálékat a matinés programba emelő ob-n Cseh László ott folytatta, ahol az előző nap abbahagyta: a Kőbánya SC klasszisa megint nyert, idei ötödik elsőségét 100 m pillangón gyűjtötte be, a magyar csúcshoz közeli, 53.16 másodperces eredménnyel.

Az úszó ob első technikai zűrje a nők pénteki, 50 méteres pillangódöntőjekor jelentkezett: a Komjádi elektronikus szerkezete átmenetileg felmondta a szolgálatot, így kéziméréssel megállapított sorrendet hirdettek. Nyert a múlt heti, antwerpeni ifi Európa-bajnok, Bordás Beatrix, míg a műfaj hosszabbik távjainak "pillangókisasszonya", Boulsevicz Beatrix holtversenyben lett harmadik.

Cseh László a legrövidebb sprintszámban "vendégszereplőként" is helytállt, második lett, viszont felségterületeinek egyikén, 200 m háton nyert, igaz, klubtársa, Rudolf Roland alaposan megszorongatta. Kettejük különcsatájának az lett a vége, hogy Cseh olimpiai A szintet úszott (korábban ugyanezt már megtette a két vegyesszámban), Rudolf viszont balszerencsésnek vallhatja magát, hiszen egyetlen századdal lecsúszott a pekingi időről. Csehnek amúgy meglett a hetedik aranya is, ezt a gyorsváltó tagjaként érdemelte ki.

Eredmények, férfiak:
100 m pillangó: 1. Cseh László (Kőbánya SC) 53.16 mp, 2. Kerékjártó Tamás (Delfin-Tiffer21 SE) 54.93, 3. Zubcsek Dénes (BVSC) 55.15

100 m mell: 1. Bodor Richárd (USK-TÁSI) 1:02.21 p, 2. Financsek Gábor (USK-TÁSI) 1:02.61, 3. Molnár Ákos (Jövő SC-II. kerület) 1:03.37

400 m gyors: 1. Kis Gergő (RÁJA '94 Úszóklub) 3:51.31 p, 2. Gercsák Balázs (Jövő SC-II. kerület) 3:52.21, 3. Verrasztó Dávid (Jövő SC-II. kerület) 3:53.97

200 m hát: 1. Cseh László (Kőbánya SC) 1:59.19 p, 2. Rudolf Roland (Kőbánya SC) 1:59.73, 3. Nagy Péter (RÁJA '94 Úszóklub) 2:03.74

50 m gyors: 1. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 22.81 mp, 2. Cseh László (Kőbánya SC) 23.75, 3. Csáki János (Jövő SC-II. kerület) 23.96

4x200 m gyorsváltó: 1. Kőbánya SC (Cseh László, Makány Balázs, Kovács Norbert, Rudolf Roland) 7:31.52 p, 2. Delfin-Tiffer21 SE 7:38.39, 3. Jövő SC-II. kerület 7:41.51

nők:
100 m gyors: 1. Verrasztó Evelyn (Jövő SC-II. kerület) 55.28 mp - országos csúcs (régi: 55.60, Verrasztó Evelyn, 2007. július 26.), 2. Mutina Ágnes (Jövő SC-II. kerület) 56.81, 3. Dara Eszter (Kőbánya SC) 58.53

200 m mell: 1. Bor Katalin (Jövő SC-II. kerület) 2:31.36 p, 2. Kovács Réka (Kőbánya SC) 2:35.87, 3. Balogh Veronika (EuropTec Zalaegerszegi ÚK) 2:42.22

100 m hát: 1. Szepesi Nikolett (Kőbánya SC) 1:01.89 p, 2. Verrasztó Evelyn (Jövő SC-II. kerület) 1:03.25, 3. Povázsai Eszter (BHSE) 1:04.76

50 m pillangó: 1. Bordás Beatrix (Dunaferr-DVSI) 28.00 mp, 2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 28:10, 3. Boulsevicz Beatrix (Jövő SC-II. kerület) és Tompa Orsolya (Jövő SC-II. kerület) 28.20-28.20

800 m gyors: 1. Verrasztó Evelyn (Jövő SC-II. kerület) 8:41.50 p, 2. Nagy Réka (RÁJA '94 Úszóklub) 8:47.34, 3. Fodor Kata (Hullám '91 ÚE) 8:58.58