Vágólapra másolva!
A hat magyar hajó közül öt kiharcolta a döntőbe jutást a péntek délutáni 500 m-es középfutamokból a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, egyedül a C-1-ben indult Sáfrán Mátyás nem járt sikerrel, így ebben a számban - legalábbis ezen a viadalon - már biztosan nem tud kvótát szerezni a csapat a jövő évi pekingi játékokra.

A vb-újonc, 21 éves kenus - aki némi meglepetést okozva nyerte meg a július közepén rendezett pótválogatót - egy negyedik hellyel került tovább a délelőtti előfutamból, a folytatásban azonban ennél jobb produkcióra lett volna szüksége, hiszen csak az első kettő jutott biztosan a legjobb kilenc közé.

Nos a fiatal magyar versenyzőnek - egyelőre - túl nagy falatnak bizonyult a vb-ezüstérmes ukrán Jurij Cseban, az Eb-második orosz Nyikolaj Lipkin és a fehérorosz Alekszandr Zsukovszkij triója, ugyanis bár mögöttük biztosan szerezte meg a negyedik pozíciót, az ő csatájukba nem tudott beleszólni, így csak a B döntőben folytathatja szereplését.

"Nagyon kemény futam volt, a közepén jó iramban tudtam haladni a favoritokkal, de a végére sajnos elfáradtam. Kiadtam magamból a maximumot, nem vagyok csalódott" - mondta a partraszállást követően Sáfrán.

Ezt megelőzően, az 500-as középdöntők nyitányaként Vereckei Ákos, a K-1 háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnoka könyörtelenül kihasználta, hogy viszonylag gyenge futamba kapott besorolást, mert bár kikapott a német Jonas Emstől, második helyét magabiztosan őrizte, így ott van a vasárnapi fináléban.

A nők hasonló számában a 2002-es és 2003-as világbajnok, Eb-második Kovács Katalin favorithoz méltó erőteljes, szép versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt - többek között a svéd Sofia Paldaniust és az amerikai Carrie Johnsont -, azaz a papírformát igazolva vízre szállhat a vb-döntőben, amelyben már az olimpiai kvótákért is folyik majd a harc.

A férfi párosok versenyei magyar szempontból nagy izgalmakat hoztak. A kajakos Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor a hazaiak szuperduójával, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Ronald Rauhe, Tim Wieskötter kettőssel került egy középfutamba, így reálisan csak a második, még biztos továbbjutást érő helyet vehette célba.

A németek szokás szerint végig száguldották a távot, azaz senkitől sem zavartatva nyerték a versenyt, a magyarok viszont óriási csatát vívtak a lengyelekkel, végül - ha csak néhány centiméteres előnnyel is, de - riválisuk előtt csaptak a célba, így másodikként megspórolták maguknak a további számolgatást, a döntőbe ugyanis még a négy futam legjobb harmadikja került.

Hasonlóan szoros befutó részese volt a Kozmann György, Kolonics György kenu kettes, amelynek az első három között kellett végeznie a fináléhoz. Négy hajó - a magyaroké mellett a román, az orosz és az ukrán - szinte együtt érkezett a hajrához, s a románok első helyén kívül szabad szemmel nem lehetett megállapítani a befutó sorrendjét. Néhány másodperces várakozás után aztán kiderült: "Kolóék" rúgták be a legjobban a hajójukat, így második helyükkel biztosan kerültek a vasárnapi fináléba.

Forrás: MTI

Vereckei Ákos

Az Eb-győztes Paksy Tímea, Benedek Dalma kajakos duóért ezzel szemben nem kellett különösebben izgulniuk a lelátón drukkoló magyaroknak, az egység rajt-cél győzelmet aratva, majdnem egy hajóhossz előnnyel célba érkezve jutott a végjátékba.

A Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila és Bozsik Gábor alkotta kajakos, valamint a Balázs Péter, Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál összetételű kenus egység, illetve a Paksyból, Fazekas Krisztinából, Keresztesi Alexandrából, s Benedekből álló, 1000 m-es női négyes már a délelőtti előfutamból kvalifikálta magát a fináléba.

A Paksy, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek ezres női hajó is első lett előfutamában, így mindkét csapat megspórolta magának a középfutamot.

Szombat reggel 8 órától a 200 m-es elő- és középfutamokat, 14 órától pedig az 1000 m-es és női K-4 500 m-es döntőket rendezik a vb-n, minden számban lesz magyar induló.

"Régen voltam ennyire elégedett" - mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány. "A kenus Sáfrán Matyi kiesésére természetesen számítani lehetett, tőle nagy bravúr lett volna, ha beverekszi magát a döntőbe. Számára még túl erős ez a mezőny. A többiek azonban remekül teljesítettek, főleg Kammererék és Kolonicsék meccseltek nagyot, nagyon örülök, hogy a nagy izgalmak után mindkét egységnek sikerült bejutnia a fináléba. Ezekről a számokról elmondható, hogy a fináléba szinte nehezebb volt bekerülni, mint aztán ott jól szerepelni. Vereckei és Kovács Kati is jól ment, utóbbi láthatóan jobb formában van, mint idén bármikor."

Angyal ismét hangsúlyozta, hogy meglátása szerint a hétvégi döntők során szinte minden magyar hajó nagy csatára számíthat, de továbbra is bízik abban, hogy a megmaradt 11 olimpiai számban megszerzik a kvótát a versenyzők.