Vágólapra másolva!
A stuttgarti tornász világbajnokságon a még csak 15 éves Böczögő Dorina az egyéni verseny selejtezőjében elért 51. helyével névre szóló olimpiai kvótát szerzett.

Tavaly az aarhusi vb-n nem szerepelt magyar női csapat, csupán egyéni indulóink voltak, s ebből adódóan a stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon is csak három tornásznőnk szállhatott harcba egyetlen pekingi kvótáért.

A kvalifikációs rendszer értelmében a vb-n az 1-12. helyezett csapatok hat, a 13-15. helyezettek két, a 16-18. helyezettek egy kvótához jutnak, az egyéni összetett eredményei alapján pedig a nőknél további kilenc - a férfiaknál hét - versenyző szerez névre szóló pekingi részvételi jogot. S még a szerenkénti döntők győztesei is kvalifikálják magukat a jövő évi ötkarikás játékokra.

A stuttgarti vb-n a három magyar induló már szombaton sorra került a selejtezőben. Böczögő Dorina 55,150; Gombás Laura 53,025; Korcsmáros Enikő 52,200 pontot kapott, s ezzel eldőlt, hogy Böczögőnek lehet esélye a kvóta megszerzésére.

Ám ahhoz, hogy kiderüljön, sikerrel jár-e, meg kellett várni a selejtező vasárnap éjszakába nyúló végét. Az mindenesetre jó előjel volt, hogy Böczögő Dorina több ponttal rendelkezett, mint a rivális mexikóiak, lengyelek, dél-koreaiak és a bolgárok legjobbja. Ugyanakkor a svájciak, a görögök, a fehéroroszok és a svédek élversenyzője megelőzte.

Vasárnap estére azonban kiderült, hogy az 55,150 pont elegendő a névre szóló olimpiai kvótához! A csapatverseny selejtezőjében sorrendben az Egyesült Államok, Kína, Románia, Oroszország, Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Brazília, Ukrajna, Németország, Ausztrália és Japán végzett az első tizenkettő között, így ezek az országok jutottak be a vb-döntőbe, és indíthatnak csapatot hat-hat fővel a pekingi olimpián.

A stuttgarti csapatselejtező alapján a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kanada és Spanyolország két-két, Csehország, Hollandia és Svájc egy-egy versenyzővel vehet részt az olimpián.

Ami azonban számunkra a legfontosabb: az egyéni összetett alapján a görög Bismpikou (55,850), a fehérorosz Maracsuszkaja (55,625) és a svéd Wagner (55,600) után következve névre szóló olimpiai kvótát szerzett az 51. helyen végzett Böczögő Dorina is. S Pekingben még egy-egy kolumbiai, mexikói, lengyel, belga és horvát tornásznő is szerepelhet.

"Nagyon boldog vagyok, szárnyalni tudnék! Bevallom őszintén, már a világbajnokság előtt reménykedtem benne, hogy sikerül megszereznem a kvótát, s szombaton a hibátlanul kivitelezett gyakorlatok után már egyre közelebb éreztem magam Pekinghez!" - mondta el Böczögő Dorina, aki februárban még csak a 15. születésnapját ünnepelte.

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkár a következőket nyilatkozta: "Már nyáron, az Európai Ifjúsági Olimpián látszott, hogy Böczögő jól tornázott. Az külön kiemelendő, hogy a felnőtt mezőnyben szinte ez a vb volt az első nagy megmérettetése, és azonnal megszerezte a kvótát. Helyén volt a szíve, négyből négy gyakorlatot mutatott be hibátlanul. De mindenképpen maximális dicséret illeti Gombást és Korcsmárost is, egyedül ugyanis nagyon nehéz lett volna felkészülni a vb-re, rájuk is szükség volt a magyar kvótaszerzéshez."

A férfiak - Berki Krisztián, Gál Róbert és Hetrovics Marcell - hétfőn 10 órakor kezdik meg a szereplésüket a vb-n.