Vágólapra másolva!
A hatodik helyen kiemelt Szávay Ágnes 1 óra 50 perc alatt, két játszmában nyert a szlovák Dominika Cibulkova ellen, és bejutott a negyeddöntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi kemény pályás nőitenisz-tornán.

A világranglistán 23. Szávay remekül kezdett, azonnal brékelte a rangsorban 57. Cibulkovát, ezt követően azonban megtorpant, és sorozatban négy gémet vesztett (2:4). A folytatásban továbbra is hektikusan alakult a meccs, hol az egyik, hol a másik hölgy volt előnyben, majd 6:5-nél a magyar három szettlabdához jutott, de valamennyit elpuskázta.

A rövidítésben ismét a Vasas tehetsége kerekedett felül, három újabb játszmalabdához jutott, s a harmadikat végül sikerült érvényesítenie.

A második - egyben utolsó - felvonásban a szlovák játékos kezdett jobban, már az első gémben brékelt, de a magyar állta a sarat és visszavette, amit elveszített. Ezt követően fej fej mellett haladt a két teniszező, majd a kilencedik gémben megroggyant a szlovák, elveszítette adogatójátékát, ami végzetes volt számára.

Pár napja kameránk előtt így nyilatkozott Szávay:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sFla5VuSmR9DQJuf


Az első helyen kiemelt és címvédő orosz Szvetlana Kuznyecova - Szávay mumusa, akitől a US Openen és New Havenben is kikapott - hasizomsérülés miatt visszalépett, így a következő körben, azaz a négy közé jutásért helyette az argentin Maria Emilia Salerni (113.) lesz a magyar tehetség következő ellenfele. A két teniszező eddig egyszer találkozott egymással: idén a dubaji torna selejtezőjében Szávay nyert 7:5, 4:6, 7:6(7-3)-ra.

Az ötödik helyen kiemelt svájci Martina Hingis is elbukott Kínában, miután két játszmában vereséget szenvedett a hazai közönségkedvenc Peng Suajtól.

Eredmény:
nyolcaddöntő:
Mauresmo (francia, 3.) - Olaru (román) 6:2, 6:2
Szávay Ágnes (6.) - Cibulkova (szlovák) 7:6 (7-4), 6:4
Salerni (argentin) - Spears (amerikai) 6:2, 7:5
Peng (kínai) - Hingis (svájci, 5.) 7:5, 6:1

1. forduló:
Paszek (osztrák) - Craybas (amerikai) 6:3, 6:3
Davenport (amerikai) - Ditty (amerikai) 6:0, 6:2