Vágólapra másolva!
Doppingproblémák miatt az olasz válogatott két legnagyobb sztárjának, Danilo Di Lucának és Paolo Bettininek a szereplése is kérdésessé vált a szerdán kezdődött stuttgarti országúti kerékpáros világbajnokságon.

Az idei olasz körversenyen, a Giro d'Italián diadalmaskodó Di Luca éppen a rangos háromhetes viadal 17. szakasza után adott mintája miatt van bajban.

Annak vizsgálata során - a hivatalos tájékoztatás szerint - az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) szakemberei "abnormális eredményeket" kaptak.

A CONI azért nem dönthetett még a kerekes sorsáról, mert már három hónapja várja a nemzetközi szövetség (UCI) elemzésének eredményét.

A B próbát az UCI állítólag már elvégezte, ám eddig nem kapta meg Di Luca engedélyét annak továbbküldésére. A 31 éves versenyző szerdán jelezte, hogy beleegyezik az eredmény átadásába.

Forrás: EPA

Di Luca (balra) és Bettini (fehér trikóban) a Girón elindultak, a vébén ez még közel sem biztos

Olasz lapértesülések szerint a CONI - amennyiben a B próba is "furcsaságokat" mutat - három hónapra tilthatja el a Pro Tour pontversenyben vezető sztárt. A csapat másik klasszisa, a mezőnyversenyben címvédő Bettini azért került a támadások kereszttüzébe, mert eddig nem volt hajlandó aláírni az UCI doppingellenes nyilatkozatát.

Utóbbi ügy fejleménye, hogy Wolfgang Schäuble német belügyminiszter befagyasztotta a vb-szervezőknek ígért, mintegy 150 ezer eurós állami támogatást. "A világbajnokság egy új kezdet kell, hogy legyen. Ha csak egyetlen versenyző is vonakodik elkötelezni magát a tiltott szerek ellen, és az UCI mégis rajtengedélyt ad neki, akkor az egész sportág hitele megkérdőjeleződik" - indokolta a lépést a tárcavezető.

A spanyol Alejandro Valverde viszont indulhat a vébén, köszönhetően a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntésének. A nemzetközi szövetség (UCI) álláspontja szerint a tavalyi Vueltán második, több rangos egynapos viadalon győztes Valverde versenyzői licencét fel kell függeszteni, mert vizsgálat folyik ellene.

A spanyol szövetség éppen azért fordult a CAS-hoz, hogy benevezhesse Valverdét a vb-re, szerinte ugyanis amíg a versenyző ellen nincs bizonyíték, addig ártatlannak kell őt tekinteni. "Elfogadjuk a döntést" - mondta az üggyel kapcsolatban Pat McQuaid, az UCI elnöke. Valverde neve szerepel a tavaly megismert spanyolországi doppinglistán, s ebben az ügyben még nem ért véget a nyomozás.

Szerdán már érmeket is osztottak a vébén, a férfi U23-asok egyéni időfutamát a holland Lars Boom nyerte, Lovassy Krisztián az 50., Koczka Sándor pedig a 70., utolsó lett. A nőknél a hazai közönség örömére a német Hanka Kupfernagel ért célba a legjobb idővel, ebben a számban nem volt magyar induló.

U23, egyéni időfutam, férfiak, 38,1 km:
1. Lars Boom (Hollandia) 48:57 p (46,86 km/ó átlagsebesség)
2. Mihail Ignatyev (Oroszország) 49:05
3. Jerome Coppel (Franciaország) 49:43
...50. Lovassy Krisztián 53:27
...70. Koczka Sándor 57:19

női időfutam, 25,1 km:
1. Hanka Kupfernagel (Németország) 34:43 p
2. Kristin Armstrong (Egyesült Államok) 23 mp hátrány
3. Christiane Soeder (Ausztria) 41 mp h.

A férfiak versenyét csütörtökön rendezik, Bodrogi László 15.25-kor rajtol.