Vágólapra másolva!
Két hónap kihagyás után a jövő heti, moszkvai tornán tér vissza a pályára Marat Szafin, a férfi teniszezők világranglistájának korábbi éllovasa.

A rangsorban jelenleg csak 27. orosz klasszis azóta nem játszott tétmérkőzést, hogy augusztusban kiesett a US Open 2. fordulójában. Ezt követően pihenőre ment, szeptemberben a Himalájában, hegymászással regenerálódott.

"Úgy éreztem, kis időre el kell szakadnom a tenisztől" - mondta a 27 éves játékos, aki tavaly döntőt játszott szülővárosa viadalán, de kikapott honfitársától, Nyikolaj Davigyenkótól.

Az oroszok remélik, hogy Szafin a Davis-kupában finálét játszó csapat rendelkezésére is áll majd, az Egyesült Államok elleni döntőre november 30-tól kerül sor Portlandben.