Vágólapra másolva!
Krétán kettős orosz sikerrel fejeződött be a 16. sakkcsapat Európa-bajnokság. Az utolsó fordulóban válogatottjaink megnyerték a kétfrontos összecsapást a hollandok ellen. Női együttesünk 3,5-0,5-re győzött, a hetedik helyen zárta a kilenc fordulós, svájci rendszerű viadalt. Hoang Thanh Trang, Vajda Szidónia és Gata Anita állhatott fel győztesen a sakkasztaltól, Mádl Ildikó remizett. Férficsapatunk Balogh Csaba nagyon fontos nyerésével győzte le a tulipános gárdát 2,5-1,5-re, Almási Zoltán, Berkes Ferenc és Ruck Róbert partija pontosztozkodással zárult. A 40 férficsapat versenyében az örmények lettek az ezüstérmesek, az azeriek szerezték meg a harmadik helyet. A nőknél 29 együttes küzdelmében a lengyelek és az örmények állhattak még dobogóra.

Izgalmas utolsó fordulóval ért véget a kontinensviadal. Az orosz férficsapat már Európa-bajnokként ülhetett sakkasztalhoz, de láthatón nagy elszántsággal, hogy győzelemmel fejezzék be szereplésüket. Az alaphangot megadta Peter Szvidler tisztáldozatos változatban kivívott győzelme. Veszelin Topalov szekundánsával, Ivan Cseparinovval mérkőzött meg, és hatásosan bizonyította, hogy neki is van "házivarija", amivel meglepetést tud okozni.

Szvidler nagyszerű egyéni teljesítménnyel rukkolt ki az Eb-n, igazi vezérevezős volt. A bajnokcsapat "gyenge" embere Alekszander Griscsuk volt, öt döntetlen után kikapott, kevesellte az örökös sakkos remit. Jól mutatkoztak be az ifjak, Jevgenyij Alekszejev és Dmitrij Jakovenko. Ők ketten először voltak tagjai a válogatottnak, rászolgáltak a bizalomra.

Nagy csatában dőlt el az érmes helyezések sorsa. Az olimpiai bajnok örmény csapat jól hajrázva végül ezüstérmes lett. A rangadón a holtversenyes társ, az izraeliekkel szemben nyertek. Az éltáblán Levon Aronjan hét remi után megtalálta "góllövő cipőjét", és Vlagyimir Akopjan is méltó társa volt. Az izraeli gárda a vereséggel lecsúszott a hatodik helyre. Kihasználta a lehetőséget az azeri csapat, a franciák elleni győzelemmel dobogón végeztek. Kevesen hittek abban, hogy a lengyelek szerzik meg a negyedik helyet, a "külső körön" jöttek fel. Az ukránok nagy csalódásként ötödikek lettek.

Válogatottunk győzelemmel zárta szereplését, a hollandok elleni nyeréssel öt helyet léptek előre. A meccs közben még nagyobb arányú nyerésben is reménykedtünk, volt pillanat, amikor a 2-2-nek is örültünk volna. A csapat legeredményesebb tagja, Berkes Ferenc Caro-Kann védelme kiállta a próbát. Almási Zoltán gyalogáldozattal szép kezdeményezéshez jutott. Ruck Róbert állása is kecsegtető volt, Balogh Csaba partija pontosztozkodást ígért.

Zoli minőséget vesztett, és Tivjakov hosszasan "kínozta", de a védőállást nem tudta feltörni. Szokolov nem akart lépésismétléssel remizni, Csaba nagyon becsapta őt, a megtámadott bástyája nem lépett el, hanem a szabadgyalog lendült előre. Robi játszmája kiegyenlítődött, a csapat győzelmet ünnepelhetett.

Forrás: [origo]

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:
Oroszország (15, 22,5) - Bulgária (11, 20,5) 2,5 - 1,5
Szvidler (2732) - Cseparinov (2670) 1 - 0
Griscsuk (2715) - Georgijev (2649) 0 - 1
Alekszejev (2716) - Delcsev (2613) 1 - 0
Jakovenko (2710) - Csatalbasev (2581) döntetlen

Örményország (12, 19) - Izrael (12, 19) 2,5 - 1,5
Aronjan (2741) - Szutovszkij (2655) 1 - 0
Akopjan (2713) - Avrukh (2641) 1 - 0
Szargiszjan (2673) - Roiz (2644) döntetlen
Aszrjan (2623) - Rodshtein (2615) 0 - 1

Franciaország (11, 18,5) - Azerbajdzsán (11, 18) 1,5 - 2,5
Bacrot (2695) - Mamedgyarov (2752) döntetlen
Fressinet (2654) - Radzsabov (2742) 0 - 1
Vachier - Lagrave (2634) - Gasimov (2663) döntetlen
Bauer (2634) - Guszejnov (2614) döntetlen

Anglia (10, 18) - Ukrajna (10, 18,5) 1,5 - 2,5
Adams (2729) - Ivancsuk (2787) 1 - 0
Jones (2567) - Karjakin (2694) 0 - 1
Hebden (2542) - Volokityin (2678) 0 - 1
Conquest (2540) - Arescsenko (2638) döntetlen

Szlovénia (10, 18,5) - Spanyolország (10, 17) 2 - 2
Macedónia (10, 17) - Lengyelország (10, 18,5) 1 - 3

Hollandia (9, 18) - Magyarország (9, 17,5) 1,5 - 2,5
Tivjakov (2643) - Almási Zoltán (2691) döntetlen
Szokolov (2673) - Balogh Csaba (2561) 0 - 1
Stellwagen (2639) - Berkes Ferenc (2606) döntetlen
L'Ami (2577) - Ruck Róbert (2561) döntetlen

Litvánia (9, 19) - Dánia (9, 16,5) 1,5 - 2,5
Grúzia (8, 18,5) - Olaszország (8, 15) 3 - 1
Csehország (8, 17) - Svédország (8, 15,5) 3 - 1
Norvégia (8, 17) - Szerbia (8, 17) 2 - 2
Montenegró (8, 16,5) - Görögország (8, 18,5) 1,5 - 2,5

A 16. Európa-bajnokság végeredménye:
1. Oroszország (Peter Szvidler 6/7, Alekszander Morozevics 6/8, Alekszander Griscsuk 2,5/6, Jevgenyij Alekszejev 5/7, Dmitrij Jakovenko 5,5/8) 17 MP, 25 pont
2. Örményország
(Levon Aronjan 4,5/8, Vlagyimir Akopjan 4,5/8, Gabriel Szargiszjan 6,5/9, Karen Aszrjan 4/8, Smbat Lputjan 2/3) 14, 21,5
3. Azerbajdzsán (Mamedgyarov 5/8, Radzsabov 5,5/9, Gasimov 4/8, Guszejnov 3,5/7, Mamedov 2,5/4) 13, 20,5
...
10. Magyarország (Almási Zoltán 3,5/8, Gyimesi Zoltán 2,5/6, Balogh Csaba 4,5/8, Berkes Ferenc 5,5/8, Ruck Róbert 4/6) 11, 20

A 16. Európa-bajnokság élcsoportjának táblázata

Forrás: [origo]

Nagyon izgalmas utolsó fordulóval fejeződött be a 29 női csapat vetélkedése, amelyben együttesünk hetedik lett. Óriási érdeklődés kísérte az ukrán-orosz rangadót, győzelemmel Lahnoék dobogóra kerülhettek volna, vereséggel Kosztenjukék elveszíthették volna első helyüket. Az éltáblán eldőlt a csata, Katyerina Lahno nyert Alekszandra Kosztenjuk ellen, és fokozódtak az izgalmak.

Forrás: [origo]

Rossz napja volt a Griscsuk házaspárnak, a férj mellett a feleség is kikapott, igaz Natalija Zsukova ezt ukrán színekben követte el. Remi a harmadikon, de Tatjana Vasziljevics pozíciója győzelmet ígért. Az időzavaros kapkodásban azonban pontosztozkodás született, ami orosz aranyérmet jelentett, az olimpia bajnok ukrán együttes csak negyedikként ért célba.

A sokáig vezető lengyel válogatott végül ezüstérmes lett, a hatodik helyre rangsorolt, címvédő együttes megérdemelte az újabb nagy sikert. Direkt összecsapás döntötte el a bronzérem sorsát, és az örményeknek kedvezett a 2-2, a grúzoknak nagy csalódás lehet az ötödik hely.

Forrás: [origo]

Nagyszerű győzelemmel zárta szereplését női válogatottunk, a hollandok elleni 3,5-0,5-ös nyeréssel előreléptek a táblázaton. A küzdelem Mádl Ildikó remijével indult, és keveset tudtunk a partikról, mert a görögök nem közvetítették élőben a csatákat. Fokozatosan egyre jobb lett a kedvünk, hiszen sorban jelentek meg a számunkra kedvező eredmények, nagymesternőink felőrölték a nagyon szívós tulipános sakkozónők ellenállását.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:
Ukrajna (11, 20,5) - Oroszország (14, 23) 2 - 2
Lahno (2459) - Kosztenjk (2515) 1 - 0
Zsukova (2452) - Koszinceva,T (2492) 0 - 1
Gaponenko (2440) - Koszinceva,N (2469) döntetlen
Vasziljevics (2368) - Korbut (2443) döntetlen

Örményország (12, 19) - Grúzia (11, 20,5) 2 - 2
Danielian (2458) - Csiburdanidze (2500) döntetlen
Mkrtchian (2402) - Javahisvili (2474) döntetlen
Aginjan (2261) - Hurcidze (2450) 1 - 0
Andriaszjan (2234) - Dzagndze (2416) 0 - 1

Románia (10, 18) - Lengyelország (12, 21,5) 2 - 2
Peptan (2405) - Socko (2473) 0 - 1
Voicu (2333) - Rajlich (2411) döntetlen
Motoc (2300) - Zawadzka (2371) 1 - 0
Paulet (2276) - Przezdziecka (2259) döntetlen

Szlovénia (10, 18) - Németország (10, 17,5) 2,5 - 1,5

Magyarország (9, 19) - Hollandia (10, 17) 3,5 - 0,5
Hoang Thanh Trang (2466) - Peng (2419) 1 - 0
Vajda Szidónia (2407) - Bosboom-Lancsava (2379) 1 - 0
Mádl Ildikó (2381) - Muhren (2303) döntetlen
Gara Anita (2315) - Schuurman (2281) 1 - 0

Bulgária (8, 17) - Franciaország (8, 14,5) 1 - 3
Azerbajdzsán (8, 16)
- Szerbia (8, 17) 3 - 1
Spanyolország (8, 17,5) - Izrael (8, 14,5) 2 - 2
Anglia (8, 13) - Horvátország (8, 18,5) 1,5 - 2,5

A 7. Európa-bajnokság végeredménye:
1. Oroszország (Alekszandra Kosztenjuk 5,5/8, Tatjana Koszinceva 5,5/8, Nagyezsda Koszinceva 5,5/8, Jekatyerina Kovalevszkaja 3,5/5, Jekatyerina Korbut 5/7) 15 MP, 25 pont
2. Lengyelország (Monika Socko 6/9, Iweta Rajlich 6,5/9, Jolanta Zawadzka 5/9, Joanna Dworakowska 3,5/5, Marat Przezdziecka 2,5/4) 13, 23,5
3. Örményország (Elina Danielian 6,5/9, Lilit Mkrtchian 5,5/9, Nelly Aginjan 5,5/8, Siranush Andriaszjan 3/8, Liana Aghabekan 0,5/2) 13, 21
...
7. Magyarország (Hoang Thanh Trang 5,5/9, Vajda Szidónia 5,5/9, Mádl Ildkó 5,5/8, Gara Anita 4,5/7, Gara Tícia 1,5/3) 11, 22,5

A 7. Európa-bajnokság élcsoportjának táblázata

Forrás: [origo]