Társoldalunk:

Kovács Ágnes: hercehurca után bajnoki arany

2007.11.16. 22:40

Öt új országos rekord és Kovács Ágnes győzelme volt a IV. Tippmix országos rövidpályás bajnokság nyitónapjának legfontosabb történése.

A esemény történetében példátlannak mondható médiaérdeklődés övezte az ob-t, persze néző is akadt szép számmal a debreceni uszodában - magától értetődő módon mindenki Kovács Ágnesre volt kíváncsi, aki csütörtökön "visszakapta a szabadságát", így elindulhatott a bajnokságon.

Ám amíg a főhősnő "színpadra" lépett, tíz aranyérmet osztottak ki, amelyből kettőt-kettőt vitt el Cseh László és Verrasztó Evelyn. Cseh könnyedén nyerte meg a 200 vegyest, mint mondta, "csak fürödtem", bár ehhez édesapja, id. Cseh László rögtön hozzátette a melegítőmedence partján: "Azért ez világszínvonalú fürdőzés volt!"

A nagyobb dobás a 400 gyors országos rekordjának megdöntése volt: Cseh még edzőjét, Turi Györgyöt is meglepte azzal, hogy majd' 3 másodpercet faragott le a csúcsból. 3:40.69-es eredményének "Lacika" is kimondottan örült: "Hihetetlenül lazának éreztem magam, egyáltalán nem fáradtam el, ami egyértelműen annak köszönhető, hogy kiváló az edzettségi állapotom."

Ezt alátámasztandó, mintegy bónuszként, Cseh a napzáró vegyesváltó első etapján 24.55-tel megdöntötte az 50 hát országos csúcsát.

Szintén kitett magáért Verrasztó Evelyn, aki előbb 200 vegyesen, majd 100 gyorson is új országos csúcsot úszott - megjegyzendő, hogy utóbbi számban szépen ment a mezőny, hiszen Tompa Orsolya és Mutina Ágnes is a régi rekordon belül ért célba. Verrasztó egyébként 3-2-re vezet Csehvel szemben az aranyversenyben, ő ugyanis 4x50 gyorson a győztes kvartett tagja volt, és szintén országos csúcsot úszott, ám ez nem volt hitelesíthető - az időmérő-berendezés hibája miatt...

Forrás: MTI

"Azok után, ami az elmúlt napokban zajlott körülöttem, nem is vártam magamtól ezt az eredményt"

A férfiaknál Cseh klubja, a Kőbánya másodikként zárt, bár akadtak olyan vélemények, hogy a Jövő SC-t akár ki is zárhatták volna, miután pillangózója szabálytalanul a medencében maradt..

A nap krónikájához tartozik Dobár Éva csúcsdöntése 50 gyorson (25.59), az Amerikából hazatért Flaskay Mihály meglepőnek mondható sikere 50 mellen, valamint Szepesi Nikolett (200 hát) és Gyurta Dániel (200 mell) magabiztos diadala.

"Elsősorban a harmadik ötvenem volt igazán jó" - mondta a szám Eb-címvédője, Gyurta Dániel. "Az edzőm 2:08-as időt várt, sikerült ez alá mennem, azaz elégedett vagyok, lépésről-lépésre haladunk."

És ezután jött Kovács Ági, aki a délelőtti előfutamokból másodikként jutott be a 100 mell fináléjába, és sokáig úgy tűnt, Kovács Emeséé lesz az aranyérem, ám az utolsó 15 méteren Kovács megnyitotta a legendás hajrát, és végül 4 tizedes előnnyel lett első.

"Nagyon jó érzés, hogy megint magyar bajnok vagyok" - nyilatkozta Ági. "Azok után, ami az elmúlt napokban zajlott körülöttem, nem is vártam magamtól ezt az eredményt. Már az ezüstérem is megfelelt volna, hogy arany lett, az külön öröm. Olaszországban ugyanígy nyertem két hete, csak most nem voltam biztos abban, hogy az utóbbi időszak hercehurcái után képes leszek-e megint erre a hajrára. Szerencsére sikerült. Az idő pedig további motivációt ad az Európa-bajnokságra: az 1:08.72 szép reményekkel kecsegtet, ha még edzek egy hónapig, továbbá végre megnyugszik minden körülöttem, akkor bármi elképzelhető az Eb-n."

Az első nap bajnokai
férfiak
50 gyors: Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 22.56
50 mell: Flaskay Mihály (Delfin-Tiffer 21) 28.18
100 hát: Sallai Márk (BHSE) 55.34
200 mell: Gyurta Dániel (Jövő SC) 2:07.52
200 vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 1:56.50
400 gyors: Cseh László (Kőbánya SC) 3:40.69 (új országos csúcs)
4x50 vegyesváltó: Jövő SC 1:41.21 (az ezüstérmes Kőbánya első úszójaként Cseh László háton 24.55-tel új országos csúcsot ért el)

nők
50 gyors: Dobár Éva (Jövő SC) 25.89 (új országos csúcs)
100 gyors: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 55.21 (új országos csúcs)
100 mell: Kovács Ágnes (Kőbánya SC) 1:08.72
200 hát: Szepesi Nikolett (Kőbánya SC) 2:08.47
200 vegyes: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 2:11.07 (új országos csúcs)
4x50 női gyorsváltó: Jövő SC 1:43.60.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK