Vágólapra másolva!
Hargitay András is bekerül az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben működő Hall of Fame, a vizessportok - így az úszás és a vízilabda - hírességeit befogadó csarnok tagjai közé. Ez a LEN, az európai szövetség honlapjának egyik híréből derül ki.

Az egykori világbajnok Széchy Tamás-tanítvány egyike annak a négy európai kiválóságnak, akit hivatalosan a jövő év július 6-án, a szokásos ceremónia keretében iktatnak be a földkerekség legjobb úszóinak emléket állító múzeum "lakónévsorába".

Mellette az öreg kontinensről a horvát vízilabdázó Perica Bukicot, a belga úszó Fred Deburghgraevét és a holland hosszútávúszó Herman Wilemsét éri ugyanez a megtiszteltetés. A 2008-as választottak között van még öt további híresség: az amerikai úszóedző Jon Urbanchek, a szintén amerikai úszó Anita Nall és szinkronúszó Jill Savery, illetve az ausztrál vízilabdázó Debbie Watson és honfitársnője, a vízi maratonista Shelley Taylor Smith.

Hargitay András a vegyesúszás specialistájaként ért el világcsúcsot, 400 méteren kétszer is vb-aranyérmet nyert (1973, 1975). Négy Európa-bajnoki elsőség is fűződik nevéhez, olimpián pedig harmadik helyezés volt a legjobbja, amelyet az 1972-es, müncheni ötkarikás játékokon ért el 400 m vegyesen.

Az úszás, a vízilabda, a szinkronúszás, a műugrás és a hosszútávúszás kiválóságait magába foglaló múzeum, a sportági Hírességek Csarnoka 1964 óta működik az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben. 1965 óta, évente egyszer tartanak itt avatási ünnepséget, amikor az arra az esztendőre kiválasztott sportági kitűnőségek - versenyzők, edzők, sportvezetők - hivatalosan is "hírnevessé" válnak.

A teljes nevén International Swimming Hall of Fame tagjai között jegyzett magyarok sorában a frissen "tagosított" Hargitay András kereken a harmincadik lesz. Elsőként - 1966-ban - az első magyar olimpiai bajnok Hajós Alfrédet, legutóbb pedig - 2005-ben - a mellúszás olimpiai és világbajnokát, Rózsa Norbertet választották be.

A Hall of Fame honlapja alapján az eddigi magyar tagok névsora, ábécérendben (zárójelben bekerülésük éve):
Bárány István (1978), Csík Ferenc (1983), Darnyi Tamás (2000), Donáth Leó (1988), Egerszegi Krisztina (2001), Faragó Tamás (1993), Gyarmati Andrea (1995), Gyarmati Dezső (1976), Gyenge Valéria (1978), Hajós Alfréd (1966), Halassy Olivér (1978), Halmay Zoltán (1968), Homonnay Márton (1971), Hunyadfi István (1969), Kárpáti György (1982), Komjádi Béla (1995), Lemhényi Dezső (1998), Markovits Kálmán (1994), Mayer Mihály (1987), Németh János (1969), Novák Éva (1973), Novák Ilona (1973), Rajki Béla (1996), Rózsa Norbert (2005), Sárosi Imre (1981), Székely Éva (1976), id. Szívós István (1997), ifj. Szívós István (1996), Szőke Katalin (1985)