Vágólapra másolva!
Az előzetes tervekkel ellentétben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem hoz döntést ezen a héten a doppingolását beismerő Marion Jones 2000-es nyári játékokon szerzett érmeinek sorsáról. A szervezet a hétfőtől szerdáig tartó végrehajtó bizottsági ülésén akart az amerikai atléta három arany- és két bronzérmének sorsáról határozni, ám ehhez jelenleg még nincs birtokában minden információ.

Denis Oswald, a vb tagja elmondta, hogy az ötből két medállal kapcsolatban nincsenek kérdéseik.

Ugyanakkor jelezte, a 100 méteres síkfutás aranyát addig nem adhatják oda a Sydneyben második helyen célba ért görög Ekaterini Tanunak, amíg minden kétséget kizáróan nem bizonyosodik be, hogy nem volt kapcsolatban a BALCO laboratóriummal. Emellett a 4x100-as, illetve a 4x400-as váltóérmekkel kapcsolatban is meg akarják vizsgálni, hogy a két amerikai staféta többi tagjai érintettek-e doppingügyekben.

"Nem akarunk külön-külön határozni az érmekről, megvárjuk a szükséges anyagokat" - nyilatkozta Oswald.

A 32 éves Jones október 5-én vallotta be, hogy - bár tudtán kívül - doppingszereket használt 1999-től két éven keresztül. A "tiszta" nevű, szteroidokat tartalmazó készítményt - amelyet a THG-t is gyártó BALCO laboratórium állított elő - akkori edzőjétől, Trevor Grahamtől kapta, aki állítása szerint neki csak annyit mondott az anyagról, hogy táplálék-kiegészítőket tartalmazó lenmagolaj.

A sydneyi olimpia, valamint a 2001-es vb mellett a Golden League-ben is remeklő Jones, aki soha nem bukott meg a doppingvizsgálatokon, a vallomással egy időben bejelentette visszavonulását. Az amerikai sztár Sydneyben megnyerte a 100, a 200 és a 4x400-as váltót, bronzérmes lett 4x100-as stafátával valamint távolugrásban. A 2001-es vb-n második lett 100-on, és megnyerte a 200-at.