Vágólapra másolva!
Cseh László négy percen belüli - egészen pontosan 3:59.33-as - világcsúccsal aranyérmet szerzett 400 m vegyesen a rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, ezzel már a második diadalát aratta Debrecenben. Kis Gergő ugyanebben a számban negyedik lett.

Előző nap 200 m vegyesen módosította a rekordlistát a Kőbánya SC klasszisa, aki péntek este a hosszabbik vegyesszám eddigi legjobbját adta át a múltnak. Azt a 4:00.37-et, amelyet ő ért el 2005. december 9-én, Triesztben, az akkori rövidpályás kontinensviadalon.

Cseh az első karcsapástól kezdve vezetett, növelte a tempót s a távolságot is üldözői előtt, s rövidesen csak az volt a kérdés: áttöri-e a négyperces álomhatárt. A beérkezéskor kiderült: sikerült a bravúr, második debreceni Európa-bajnoki aranyát is világcsúccsal szerezte meg a magyar klasszis.

Ezúttal azonban tévedett, mármint annyiban, hogy ő maga 3:59.99 percet "ígért be" előzetesen, ehhez képest 66 századdal jobbat úszott. Még mestere, Turi György is alábecsülte a kiválóság várható teljesítményét, tudniillik a szakember 3:59.40-es világcsúcsra számított tanítványától.

"Ez még jobb lett, mint amennyit tippeltem! Ennek a legfőbb magyarázata az, hogy sokkal jobban mentem mellen, mint korábban, ebben a úszásnemben fejlődtem a legtöbbet. Amúgy most ennyi volt bennem, szemernyivel se több, kiúsztam magam. De biztos, hogy nem ez volt az utolsó világcsúcsom, még gyorsabban is fogok úszni!" - nyilatkozott az MTI-nek Cseh László, aki csütörtökön 200-on hajszálra annyit úszott, mint amennyit előzetesen rögzített.

A finálé másik magyar szereplője, Kis Gergő sokáig a harmadik helyen haladt, a végén azonban be kellett érnie a negyedik hellyel, de ez is szép eredmény tőle. A 400 m gyors itteni bronzérmesének döntős ideje 4:05.12 perc volt.

A nap utolsó magyar érdekeltségű döntőjében, női 100 m háton 59.51 másodperces új magyar csúccsal a hetedik helyen végzett Szepesi Nikolett. A régi rekord is az ő nevéhez fűződött 59.54-gyel ez év november 18-a óta. Ez utóbbi idejét ugyanitt, Debrecenben, az országos bajnokságon úszta a Kőbánya SC kitűnősége. Győzött 57.34-es új kontinensrekorddal a francia Laure Manaudou. A korábbi leggyorsabb a cseh Ilona Hlavackova volt, aki 2001. december 14-én 57.75 mp alatt teljesített a távot.

Újabb országos csúcsa sem volt elegendő Bordás Beatrixnak arra, hogy bejusson az esti döntőbe 50 m pillangón, mivel az elődöntőben úszott 27.00 másodperces rekordja is csak a 11. helyhez bizonyult elegendőnek. Bordás délelőtt 27.34-gyel írta át a csúcslistát. A szám másik magyarja, Dara Eszter 27.42 másodperc alatt teljesítette a távot az elődöntőben, ezzel az összesítésben a 16. lett.

Lesz viszont magyar résztvevője a női 100 méteres vegyesúszás szombati fináléjának Verrasztó Evelyn személyében, aki a péntek esti elődöntőben a harmadik legjobb időt úszta. Az 1:01.01 perc ragyogó magyar csúcs is, a Jövő SC-II. kerület versenyzője a délelőtti selejtezőben elért 1:01.38-as produktumát javította tovább. A szám másik magyarja, Hosszú Katinka 1:02.10 perccel végzett az elődöntőben, ezzel a 12. lett.

Eredmények
férfi 400 m vegyes:

1. CSEH LÁSZLÓ 3:59.33 p - világcsúcs (régi: 4:00.37, Cseh, 2005.12.09., Trieszt)
2. Luca Marin (Olaszország) 4:04.10
3. Joannisz Drimonakosz (Görögország) 4:05.08
4. KIS GERGŐ 4:05.12

női 800 m gyors:
1. Lotte Friis (Dánia) 8:12.27 p
2. Erika Villaecija Garcia (Spanyolország) 8:12.40
3. Alessia Filippi (Olaszország) 8:12.84
...13. NAGY RÉKA 8:38.52
...16. SZEDER FANNI 8:47.49

női 100 m hát:
1. Laure Manaudou (Franciaország) 57.34 mp - Európa-csúcs
2. Sanja Jovanovic (Horvátország) 57.94
3. Janine Pietsch (Németország) 58.15
...7. SZEPESI NIKOLETT 59.51 mp

női 200 m mell:
1. Julija Jefimova (Oroszország) 2:19.08 p - Európa-csúcs
2. Mirna Jukic (Ausztria) 2:20.92
3. Anne Poleska (Németország) 2:22.66

férfi 100 m mell:
1. Grigorij Falko (Oroszország) és Igor Boriszik (Ukrajna) 58.57-58.57 mp
3. Mihail Alexandrov (Bulgária) 58.75

női 100 m gyors:
1. Britta Steffen (Németország) 52.20 mp
2. Marleen Valdhuis (Hollandia) 52.30
3. Josefin Lillhage (Svédország) 52.84

férfi 100 m pillangó:
1. Milorad Cavic (Szerbia) 50.53 mp
2. Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 50.59
3. Peter Mankoc (Szlovénia) 50.62

női 50 m pillangó:
1. Anna-Karin Kammerling (Svédország) 25.70 mp
2. Inge Dekker (Hollandia) 25.74
3. Hinkelien Schreuder (Hollandia) 25.90

férfi 50 m hát:
1. Thomas Rupprath (Németország) 23.43 mp
2. Helge Meeuw (Németország) 23.59
3. Aschwin Wildeboer-Faber (Spanyolország) 23.75

női 4x50 m gyorsváltó:
1. Hollandia - 1:34.82 p világcsúcs (régi: 1:36.27, Hollandia, 2005.12.09., Trieszt)
2. Németország 1:36.74
3. Svédország 1:36.81