Vágólapra másolva!
A pályafutása során először Grand Slam-kiemelt Szávay Ágnes óriási csatában döntő szett 7-5-re kikapott az orosz Makarovától az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így a vártnál lényegesen korábban búcsúzott a viadaltól. A magyar versenyző négy meccslabdát is hárított a harmadik játszmában, azonban hiába kapaszkodott vissza a meccsbe reménytelennek tűnő helyzetből, a fordításra végül nem maradt ereje.

A fogadóirodák által a 2008-as Australian Open egyik meglepetésemberének várt Szávay Ágnes pályafutása során először léphetett pályára kiemeltként egy Grand Slam tornán.

A nemzetközi női tenisz közvetlen élvonalába az elmúlt évi US Openen berobbanó magyar játékos huszadikként rangsorolva kezdett az idénynyitó ausztrál nyílt bajnokság első fordulójában, mégpedig a legfrissebb világranglistán - amelyen ő maga a 19. - 110. helyen található orosz Jekatyerina Makarova ellen.

A találkozó elején úgy tűnt, hogy a 13-as pálya nem hoz szerencsét Szávaynak, hiszen rögtön elvesztette saját adogatását, sőt: miután Makarova hozta a sajátját, a harmadik játékban ismét brékelt az orosz teniszezőnő, így pillanatok alatt elhúzott 3-0-ra.

Ezt követően azonban szerencsére oldódott az elfogódottság Szávayban, és megkezdte a felzárkózást. Szoros gémekben előbb kiegyenlítette az állást, majd olyannyira elkapta a fonalat, hogy zsinórban hat játékot nyerve be is húzta az első játszmát.

A második szettben rögtön elvette ellenfele adogatását a magyar versenyző, azonban sajnos ezzel a lendülettel "vissza is adta", így kezdődhetett minden elölről. Makarova másodszor már nem tette meg azt a szívességet, hogy ne hozza a szerváját, így Ági lendületét megtörve megfordította az állást.

A holtpont sajnos tartósnak bizonyult, Makarova 4-1-re elhúzott, Szávay azonban összeszedte magát, és óriási csatában hozta adogatását, és a kulcsfontosságú hatodik játékot (ellenkező esetben Makarova 5-1-nél a játszmáért szerválhatott volna).

Amilyen nehezen nyerte Ági a saját adogatójátékát, olyan könnyen Makarova a magáét, így gyorsan 5-2-re módosult az állás. Ezt követően Szávay is viszonylag könnyen alakította 5-3-ra az állást, de ami még fontosabb: kulcsfontosságú pillanatban elvette a játszmáért szerváló Makarova adogatójátékát, így 5-4-nél már az egyenlítésért küzdhetett!

A vilángranglista 110. orosz azonban nem adta könnyen magát, és egy újabb brékkel 6-4-re nyerte a második szettet, kicsikarva ezzel a döntő játszmát.

Makarova nagyon belelkesedett, nullára hozta saját adogatását, így gyorsan vezetéshez jutott, amit Szávay szerencsére körülbelül ugyanolyan hamar egyenlített ki.

Makarova egyre magabiztosabb lett: előbb hozta saját szerváját, majd nullára nyerte el Szávayét, nagyon nehéz helyzetbe hozva ezzel a fiatal magyar játékost. Valami elpattant Áginál, hiszen az orosz versenyző az ötödik játékot is nullára nyerte, így kézzelfogható közelségbe került számára a győzelem.

Szávay hozta a saját szerváját, a bravúr azonban nem sikerült, hiszen Makarova is a magáét, így 5-2-re módosult az állás. Ági nem adta fel, feljött 5-3-ra, Makarova viszont a meccsért adogathatott.

Szávay rendkívüli küzdőszellemről tanúságot téve elvette az orosz lány adogatását, 5-4-re felzárkózott, és az egyenlítésért adogathatott! Az egalizálás végül egy jó negyedórás játékot követően sikerült is, ráadásul úgy, hogy Ági közben három mérkőzéslabdát hárított!

A gigászi csatában sajnos alaposan elfáradt a magyar játékos, így hiába volt nála a lélektani előny, nem tudta elvenni Makarova adogatását, aki ismét előnyhöz jutott.

6-5 után Szávay az egyenlítésért adogathatott, azonban hiába volt 40-15-je, zsinórban négy labdamenetet elbukott, így Makarova döntő szett 7-5-re győzött, és bejutott a második fordulóba.

A vártnál korábban elbukó magyar versenyző az első búcsúzó kiemelt a női egyes mezőnyében.

Forrás: Getty Images

Makarova jobban bírta a végjátékot

Szávay a saját honlapján olvashatók szerint "rengeteg hibával játszott, sok kettőshibát követett el, nem jöttek a szervagémek és a fontos pontok közül is keveset nyert meg, ami talán a meccshiány számlájára írható".

"A mérkőzés elején 0:3 után sikerült felvennem a ritmust és jól ment a tenisz, a második szettben azonban nem ment az adogatás és ez kihatott a játékomra" - nyilatkozta Szávay a vesztett mérkőzés után. "A döntő játszmában aztán kiütközött, hogy az utóbbi hónapokban kevés tétmeccset játszottam. Nem vagyok elkeseredve, tanulni fogok a hibákból és már nagyon várom, hogy a párosban és a vegyespárosban bizonyíthassak. Remélem, a hónap végén a budapesti Fed Kupa-mérkőzéseken is eredményesen fogok szerepelni a hazai közönség előtt."

"Érthetetlen számomra, ami történt" - mondta Kuhárszky Zoltán, Szávay edzője az MTI-nek. "Az első játszmában Ági remekül játszott, aztán a folytatásban mindjárt ütött egy kettőshibát, és szinte egyik pillanatról a másikra szétesett a játéka. Ettől kezdve csak küzdött, és bár volt esélye arra, hogy nyerjen, végül nem sikerült továbbjutnia."

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar teniszező női párosban az orosz Marija Kirilenkóval szerepel, és a Lindsay Davenport, Daniela Hantuchova amerikai, szlovák kettős ellen kezd.

A huszadikként rangsorolt Szávay után további kiemeltek búcsúztak a keddi játéknapon. Az első forduló jelentette a végállomást a tizenhatodik helyen kiemelt Dinara Szafinának, aki a német Sabine Lisickitől kapott ki három szettben. Az orosz játékos Szávayval párban január elején megnyerte a Gold Coast-i tornát.

Kiesett a huszonkettedikként rangsorolt cseh Lucie Safarova is, miután simán kikapott a kolumbiai Catalina Castanótól.

A második fordulóba jutott viszont az egyik esélyes orosz Szvetlana Kuznyecova, továbbá a szintén a legjobbak között számon tartott szerb Ana Ivanovic és ugyancsak orosz Ana Csakvetadze. A nyolcadik helyen kiemelt amerikai Venus Williams sem hibázott a kínai Jen Ce ellen, a 10. helyen rangsorolt francia Marion Bartolit viszont, aki a tavalyi wimbledoni bajnokság döntőjében éppen V. Williamstől kapott ki, a svéd Sofia Arvidsson búcsúztatta három szettben.

Már az első fordulóban befejezte szereplését férfi egyesben Ivan Ljubicic. A tizenhetedikként rangsorolt horvát kiválóság a holland Robin Haasével szemben maradt alul négy szettben. Háromjátszmás mérkőzésen jutott a legjobb 64 közé a harmadik kiemelt szerb Novak Djokovic és a torna rangsorában ötödik spanyol David Ferrer.

A címvédő és első helyen kiemelt svájci Roger Federer 1 óra 14 perc alatt verte az argentin Diego Hartfieldet a nyitókörben. Továbbjutott a 2005-ben győztes orosz Marat Szafin is, aki a lett Ernests Gulbist búcsúztatta két sima és egy szoros játszmában.

Forrás: Getty Images

Federer első meccse egy lazább edzéssel ért fel

A francia Fabrice Santoro új rekordot állított fel azzal, hogy már a 62. Grand Slam-tornáján szerepel. A 35 éves, kiismerhetetlen stílusú veterán a 2006-ban visszavonult Andre Agassit szárnyalta túl, aki 61-gyel volt csúcstartó a profi tenisz 1968-as kezdete óta.

"Nagyon tisztelem az olyan legendás játékosokat, mint Agassi, Pete Sampras vagy Jimmy Connors, ezért különösen sokat jelent számomra ez a rekord. Sok mindenben nem vehetem fel velük a versenyt, de ebben a statisztikában megelőzöm őket" - nyilatkozta a 177 centis, Genfben élő kiválóság, aki egyesben 5, párosban 24 tornát nyert.

Santoro első GS-viadalát 1989-ben vívta Párizsban, amikor a melbourne-i nyitókörben kedden legyőzött ellenfele, az amerikai John Ilsner még csak 4 éves volt...

női egyes, 1. forduló:
Szávay (magyar, 20.) - Makarova (orosz) 6:3, 4:6, 5:7
Kuznyecova (orosz, 2.) - Dechy (francia) 6:3, 6:1
Ivanovic (szerb, 4.) - Cirstea (román) 7:5, 6:3
Csakvetadze (orosz, 6.) - Petkovic (német) - Petkovic térdsérülés miatt visszalépett
Hantuchova (szlovák, 9.) - King (amerikai) 6:3, 7:5
Lisicki (német) - Szafina (orosz, 16.) 7:6 (7-4), 4:6, 6:2
Bondarenko (ukrán, 21.) - Kudrjavceva (orosz) 6:4, 7:6 (7-4)
Castano (kolumbiai) - Safarova (cseh, 22.) 6:1, 6:4
Kirilenko (orosz, 27.) - Tu (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3
Radwanska (lengyel, 29.) - Szavcsuk (ukrán) 6:0, 6:1
Mirza (indiai, 31.) - Tuljaganova (üzbég) 6:4, 6:2
Morigami (japán) - Krajicek (holland) 6:2, 6:2
Wozniacki (dán) - Dulko (argentin) 6:1, 6:1
Meusburger (osztrák) - Granville (amerikai) 6:1, 6:4
Cornet (francia) - Fernandez (argentin) 6:3, 6:3
Domachowska (lengyel) - Johansson (francia) 6:1, 6:1
Pironkova (bolgár) - Govorcova (fehérorosz) 6:1, 6:1
Klejbanova (orosz) - Peng (kínai) 7:5, 4:6, 9:7
Parmentier (francia) - Müller (német) 7:5, 6:3
Koritceva (ukrán) - Salerni (argentin) 6:2, 6:3
Bacsinszky (svájci) - Ferguson (ausztrál) 6:4. 6:3
V. Williams (amerikai, 8.) - Jen Ce (kínai) 6:2, 7:5
Arvidsson (svéd) - Bartoli (francia, 10.) 6:7 (3-7), 6:4, 6:3
Petrova (orosz, 14.) - Pratt (ausztrál) 6:1, 6:3
Li Na (kínai 24.) - Bremond (francia) 6:2, 4:6, 6:4
Srebotnik (szlovén, 28.) - Dominguez (spanyol) 4:6, 6:0, 9:7
Pin (francia) - Niculescu (román) 5:7, 6:1, 6:1
Camerin (olasz) - Wheeler (ausztrál) 6:1, 6:2
Ruano Pascual (spanyol) - Vinci (olasz) 6:4, 6:4
Garbin (olasz) - Daniilidu (görög) 6:2, 6:2
Kremer (luxemburgi) - Linyeckaja (orosz) 7:6 (10-8), 6:0
Rodionova (ausztrál) - Bachmann (német) 7:6 (7-3), 6:4

férfi egyes, 1. forduló:
Federer (svájci, 1.) - Hartfield (argentin) 6:0, 6:3, 6:0
Gonzalez (chilei, 7.) - Ekonomidisz (görög) 6:4, 7:6 (7-2), 6:1
Blake (amerikai, 12.) - Massu (chilei) 6:3, 6:2, 6:2
Berdych (cseh, 13.) - Eschauer (osztrák) 6:4, 6:4, 6:4
Spadea (amerikai) - Stepanek (cseh, 30.) 2:6, 2:6, 7:5, 6:2, 6:3
Turszunov (orosz, 32.) - Malisse (belga) 6:7 (1-7), 5:7, 6:2, 6:1, 6:3
Del Potro (argentin) - Ventura (spanyol) 6:3, 6:1, 6:3
Szafin (orosz) - Gulbis (lett) 6:0, 6:4, 7:6 (7-2)
Santoro (francia) - Isner (amerikai) 6:2, 6:2, 6:4
Hernandez (spanyol) - Minar (cseh) 1:6, 7:6 (7-5), 6:2, 6:1
Melzer (osztrák) - Vanek (cseh) 6:3, 6:4, 6:4
Luczak (ausztrál) - Zabaleta (argentin) 6:1, 6:7 (2-7), 6:3, 6:4
Russell (amerikai) - Fognini (olasz) 6:1, 4:6, 6:2, 3:6, 6:3
Djokovic (szerb, 3.) - Becker (német) 6:0, 6:2, 7:6 (7-5)
Ferrer (spanyol, 5.) - Roger-Vasselin (francia) 6:2, 6:2, 6:1
Nalbandian (argentin, 10.) - Smeets (ausztrál) 6:1, 6:1, 7:6 (7-3)
Bagdatisz (ciprusi, 15.) - T. Johansson (svéd) 7:6 (7-0), 6:2, 3:6, 6:3
Haase (holland) - Ljubicic (horvát, 17.) 6:7 (7-2), 6:3, 6:0, 7:6 (7-1)
Hewitt (ausztrál, 19.) - Darcis (belga) 6:0, 6:3, 6:0
Monaco (argentin, 21.) -Berlocq (argentin) 7:6 (7-5), 7:5, 6:1
Ferrero (spanyol, 22.) - Kiefer (német) 6:4, 6:3, 6:1
Verdasco (spanyol, 25.) - Ascione (francia) 6:4, 6:0, 6:3
Cilic (horvát) - Almagro (spanyol, 27.) 7:6 (7-4), 7:5, 6:2
Grosjean (francia) - Volandri (olasz) 7:6 (7-3), 6:3, 7:6 (7-0)
Istomin (üzbég) - Lacko (szlovák) 6:3, 6:7 (7-1), 7:6 (7-4), 6:1
Gremelmayr (német) - Roitman (argentin) 6:1, 0:6, 6:4, 7:5
Li (dél-koreai) - Guccione (ausztrál) 7:6 (8-6), 6:3, 6:4
Tipsarevic (szerb) - Sirianni (ausztrál) 7:5, 6:2, 6:7 (8-6), 0:6, 6:0
Bolelli (olasz) - Ram (amerikai) 7:6 (7-5), 3:6, 6:4, 2:6, 6:3
Jones (ausztrál) - Montanes (spanyol) 6:4, 6:3, 3:6, 6:2
Delic (amerikai) - Kendrick (amerkai) 6:4, 7:5, 6:2
Querry (amerikai) - O. Rochus (belga) 6:3, 6:2, 7:5