Vágólapra másolva!
Zágrábban kedden délután a jégtáncosok kötelező programjával kezdődik meg a műkorcsolyázók Európa-bajnoksága, amelyen a női verseny magyar éremesélyt kínál: Sebestyén Júliát a világranglistán kontinensünkről csak a címvédő olasz Carolina Kostner és a svájci Sarah Meier előzi meg.

Az Eb-n éppen a női versenyben lesz a legtöbb induló, a pénteki rövid programban harmickilencen lépnek jégre.

Köztük Sebestyén Júlia mellett a magyar színekben első felnőtt világversenyén szereplő Katherine Hadford is. A legnagyobb esélyesnek egyértelműen a címvédő olasz Carolina Kostner számít, s a papírforma szerint a tavalyi Eb-2. svájci Sarah Meier, a 2004-es Európa-bajnok Sebestyén, valamint a grúz Elene Gedevanisvili lehet még harcban az érmekért. A világranglista nyolcadik helyén álló Sebestyént kontinensünkről csak Kostner és Meier előzi meg, de a tiszaújvárosi versenyző szerint ebből egyáltalán nem következik az, hogy máris odaképzelhetjük a dobogóra:

"A felkészülésem jól sikerült, fizikailag is jó állapotban vagyok, de ennél sokkal fontosabb, hogy a verseny két napján fejben is a topon legyek. Mert amikor kimegyünk a jégre, az már az idegek játéka lesz. Szeretnék felszabadultan, nyugodtan futni, és a vágyam csak annyi, hogy két hibátlan programot adjak elő. Tudvalevő, hogy a jég csúszik, bármi megtörténhet, éppen ezért helyezésben nem is gondolkodom. Az, hogy végül is hol végzek majd, ezer dologtól függ" - mondta el Sebestyén Júlia, aki kedden autóval vág neki a Budapest-Zágráb útnak.

Az Eb-n a férfiak versenyébe harmincöten neveztek, a párosok között csak tizenöt, jégtáncban azonban huszonhat egység lép jégre. Katherine Hadfordhoz hasonlóan Tigran Vardanjan, valamint a Barta Krisztina - Tóth Ádám jégtáncos duó is a tapasztalatszerzés céljából indul a kontinensbajnokságon.