Vágólapra másolva!
A profi ökölvívás egyik régóta várt csemegéjeként létrejön Bernard Hopkins és Joe Calzaghe összecsapása: a két klasszis április 19-én, Las Vegasban, félnehézsúlyban mérheti össze tudását.

Hopkinsnak, a középsúly amerikai csillagának és Calzaghenak, a nagyközépsúly veretlen walesi világbajnokának ringtalálkozóját évek óta tervezik, de csak most sikerült megegyeznie a két félnek a részletekben, így abban is, hogy egy magasabb súlykategóriában verekednek meg, a - szerdai bejelentéskor nem közölt nagyságú - pénzdíjon pedig fele-fele arányban osztoznak.

Meccsük egyszersmind méltó búcsúja is lehet a mind a 44 eddigi fellépését győztesen megvívó szigetországi bokszolónak, aki a közelmúltban jelentette be, hogy már csak egy mérkőzést vállal, mielőtt visszavonul.

A Calzaghe-Kessler meccs utolsó két menete:


A 35 éves Calzaghenak ez lesz az első félnehézsúlyú találkozója az után, hogy nagyközépsúlyban 21 alkalommal sikeresen védte meg vb-övét, legutóbb novemberben úgy, hogy a dán Mikkel Kessler pontozásos legyőzésével a WBO-titulus mellé a WBA és a WBC világbajnoki koronáját is megszerezte.

A már 43 esztendős, Hóhér (The Executioner) becenévre hallgató Hopkins, aki egy döntetlen mellett négyszer vesztett csatát, 48 alkalommal pedig nyert a szorítóban, utoljára tavaly júliusban lépett a kötelek közé, amikor is pontozásos diadalt aratott a honfitárs Ronald Wright felett.

Best of Hopkins:


Sikerét azt követően érte el, hogy feladta visszavonultságát: 2006-ban ugyanis hivatalosan felhagyott a boksszal, miután sorozatban 21-szer eredményesen védte meg középsúlyú világbajnoki címét. Még elébb, 2004-ben ért karrierje csúcsára, midőn címegyesítő meccsen a 9. menetben kiütötte az élő legendát, a szintén amerikai Oscar De La Hoyát.