Vágólapra másolva!
A mexikói Moreliában csütörtökön az ünnepélyes megnyitóval és a sorsolással megkezdődött az esztendő második szuperversenye. A Grand Slam-sorozat második tornáján Lékó Péter világossal az azeri Tejmur Radzsabovval játssza első játszmáját. Magyar idő szerint este fél 11-kor kezdődnek a partik, hétórás a játékidő. A viadal hivatalos honlapján lehet majd élőben követni a partikat.

A rajt előtt a mexikói rendezők csődöt mondtak. A látványos megnyitó után a honlap szerkesztői nyugovóra tértek, és bizonytalanságban hagyták a sakkrajongókat, hogy a szuperverseny résztvevői milyen rajtszámokat húztak, s ezzel az első forduló párosítását is hivatalosan sokáig titok övezte.

Komoly gondok voltak az internetes kapcsolattal, és csak remélhetjük, hogy a ChessBase oly népszerű közvetítési oldala, a playchess.com helyszínre érkezett delegációja megoldja a problémákat.

Lékó Péter az azeri Tejmur Radzsabovval szemben kezdi meg szereplését. Tavaly Radzsabov az utolsó pillanatban visszalépett, miután a szervezőkkel nem tudott megegyezni a kártérítés összegéről. Az akklimatizációra biztosított időszakban kirabolták édesapja szobáját, aki egyúttal menedzsere is.

Értékes elemzéseket is tartalmazó notebook került a rablók kezére, akik nem is tudták, hogy a királyindiai védelem, vagy a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatának kincseinek birtokába jutottak. Utóbbit azért említem, mert 2006-ban nagymesterünk remek partit nyert a variban, amelynek ellenkező színelosztással is nagy tudósa.

Lékó és Radzsabov először a 2002-es bledi sakkolimpián mérkőzött meg egymással, remivel kezdődött párharcuk. Azóta még 11 partiban csatáztak, nagymesterünk ötször nyert hat remi mellett. Önbizalmát növelheti, hogy még veretlen Radzsabovval szemben, négyszer győzött klasszikus gondolkodási idejű partiban. Tavaly a viadalon norvég Magnus Carlsen kétszer is vereséget mért az ukrán Vaszilij Ivancsukra, s azóta még kicsit módosultak is az erőviszonyok.

A spanyol Alekszej Shirov és az indiai világbajnok Viswanathan Anand régi "ismerősök", 80 partiban csatáztak eddig, Anand 25, Shirov 6 játszmát nyert. 2000-ben a FIDE világbajnoki címért döntőt is játszottak, Vishy "kiütéses" győzelmet aratott 3,5-0,5-tel.

Shirov mindenkire veszélyes, a nyolcfős mezőnyben csak ő nem kapott meghívást a Corus-tornára, pihentebb riválisainál. Igazi csemegét ígér a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az örmény Levon Aronjan párbaja. Kilenc játszmájukból két-két nyerést könyvelhettek el, Aronjan éppen a januári Corus-versenyen egyenlített.

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:
1. Alekszej Shirov (spanyol, 2755)
2. Magnus Carlsen (norvég, 2733)
3. Lékó Péter (magyar, 2753)
4. Veszelin Topalov (bolgár, 2780)
5. Levon Aronjan (örmény, 2739)
6. Tejmur Radzsabov (azeri, 2735)
7. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2751)
8. Viswanathan Anand (indiai, 2799)

Az első forduló párosítása:
Shirov (spanyol, 2755) - Anand (indiai, 2799)
Calsen (norvég, 2733) - Ivancsuk (ukrán, 2751)
Lékó Péter (magyar, 2753) - Radzsabov (azeri, 2735)
Topalov (bolgár, 2780) - Aronjan (örmény, 2739)

A mexikói első félidő további párosítása:
II. ford. (febr. 16):
Anand - Aronjan
Radzsabov - Topalov
Ivancsuk - Lékó
Shirov - Carlsen

III. ford. (febr. 17):
Carlsen - Anand
Lékó - Shirov
Topalov - Ivancsuk
Aronjan - Radzsabov

IV. ford. (febr. 19):
Anand - Radzsabov
Ivancsuk - Aronjan
Shirov - Topalov
Carlsen - Lékó

V. ford. (febr. 20):
Lékó - Anand
Topalov - Carlsen
Aronjan - Shirov
Radzsabov - Ivancsuk

VI. ford. (febr. 22):
Topalov - Anand
Aronjan - Lékó
Radzsabov - Carlsen
Ivancsuk - Shirov

VII. ford. (febr. 23):
Anand - Ivancsuk
Shirov - Radzsabov
Carlsen - Aronjan
Lékó - Topalov