Vágólapra másolva!
Az orosz Marija Sarapova nyerte a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás nőitenisz-tornát, miután a döntőben három játszmában legyőzte honfitársát, Vera Zvonarjovát. Az orosz klasszis kedden a dubaji viadal első fordulójában Szávay Ágnessel mérkőzik.

Szávay Ágnes a világ talán legjobb formában játszó teniszezőjével találkozik a hétfőn kezdődő 1,5 millió dollár összdíjazású dubaji női torna első fordulójában.

Az orosz játékost, aki az idén még nem kapott ki és megnyerte az év első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent, az ötödik helyen emelték ki, míg a magyar teniszező nem szerepel a kiemeltek listáján. A viadal honlapja szerint a 32-es táblán - a sérülteket kivéve - szinte a teljes élmezőny szerepel, így ott lesz a címvédő - és jelenleg világelső - belga Justine Henin is.

Szávaynak az utóbbi időben nem nagyon megy a játék: Melbourne-ben már az első fordulóban kiesett, majd Párizsban döntőt játszott, ezt követően viszont újabb kudarcok következtek: Antwerpenben és Dohában is az első fordulóban kapott ki.

Sarapova viszont vasárnap is ünnepelhetett, miután megnyerte a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás tornát, legyőzve honfitársát, Vera Zvonarjovát. Sarapovának ez volt pályafutása 19. tornagyőzelme egyesben.

Eredmény, döntő:
Sarapova (orosz, 4.) - Zvonarjova (orosz) 6:1, 2:6, 6:0

Forrás: Getty Images

Marija Sarapova

David Nalbandian nyerte az argentin házidöntőt a 466 ezer dollár összdíjazású Buenos Aires-i férfitornán, miután a fináléban három szettben legyőzte Jose Acasusót.

Eredmény, döntő:
Nalbandian (argentin, 1.) - Acasuso (argentin) 3:6, 7:6 (7-5), 6:4

A francia Michael Llodra nyerte a 824 ezer euró összdíjazású rotterdami férfitornát, miután a döntőben nagy csatában, három játszmában verte a svéd Robin Söderlinget.

A 28 éves Llodra, aki jelenleg az 58. a világranglistán, pályafutása harmadik ATP-tornáját nyerte meg egyesben.

Eredmény, döntő:
Llodra (francia) - Söderling (svéd) 6:7 (3-7), 6:3, 7:6 (7-4)

A 185 ezer dollár összdíjazású bogotái női torna döntőjében spanyol siker született.

Eredmény, döntő:
Llagostera Vives (spanyol) - Salerni (argentin) 6:0, 6:4

Az első helyen kiemelt Andy Roddick nyerte meg az egyesült államokbeli keménypályás férfi tornát, San Joséban. Az amerikai játékos a döntőben két szettben múlta felül a negyedikként rangsorolt cseh Radek Stepaneket.

Eredmény, döntő:
Roddick (amerikai, 1.) - Stepanek (cseh, 4.) 6:4, 7:5