Vágólapra másolva!
A spanyol Gemma Mengual nyerte a műúszók egyéni viadalát, s ezzel együtt az első aranyérmet az eindhoveni úszó-műúszó-műugró Európa-bajnokságon.

Az áprilisban 31 éves versenyző a műfaj egyik klasszisának számít ugyan, ennél fogva döntőbeli győzelmét sem lehetett kizárni, csakhogy korábban sosem tudott Eb-t nyerni, afféle "örök vesztesként" tartották számon. Már 2000-ben (!), 2002-ben és 2004-ben is bronzérmes volt szólóban, 2006-ban, Budapesten pedig másodikként zárt, a hollandiai Eb-n azonban a csúcsra ért az amúgy verhetetlennek hitt orosz címvédőt, Natalja Iscsenkót is megelőzve.

A barcelonai Mengual búcsúversenyének szánta az eindhovenit, és szebben nem is köszönhetett volna el szeretett sportjától: utolsó Európa-bajnokságán lett először kontinenselső - néhány órával később pedig a spanyol csapattal is aranyérmet nyert.

Eredmény, műúszás, egyéni:
1. Gemma Mengual (Spanyolország) 98,4 pont
2. Natalja Iscsenko (Oroszország) 98,3
3. Beatrice Adelizzi (Olaszország) 94,0

csapat:
1. Spanyolország (Cabello, Carbonelli, Corral, Fuentes, Henriquez, Mengual, Rodriguez, Tirados) 97,8 pont
2. Olaszország 95,2
3. Ukrajna 93,3

A műúszók versenysorozata hétfő este kap magyaros jelleget, amikor a saját költségen Eindhovenbe kibuszozó, afféle "mostohagyereknek" számító lánycsapat a kombináció döntőjében mutatja be ötperces gyakorlatát. Mivel a selejtezőben a válogatott megelőzte azt a két riválisát, amely megelőzhető volt, már helytállt az Eb-n, s ha a 12-es fináléban is sikerül maga mögé utasítania akár csak egyetlen ellenfelet, mindenképpen a jól végzett munka örömével utazhat haza.