Vágólapra másolva!
Kis Gergő második országos csúcsát érte el, s a legjobb idővel döntős 800 m gyorson, Cseh László 200 m vegyesen ugyancsak könnyedén lépett tovább az elődöntőbe, ahová Kerékjártó Tamás is követte az eindhoveni úszó-Eb második versenynapján.

A délelőtti selejtezők magyar főszereplője egyértelműen az ajkai Kis volt, aki miután kedden 400 m gyorson átadta a múltnak korábbi rekordját (amivel ennek ellenére sem jutott döntőbe), ezúttal 800-on parádézott: nemcsak a mezőny leggyorsabbjának bizonyult, de produkciója nyomán immár nem 7:58.75 perc a magyar csúcs, hanem 7:57.33, amivel a csütörtök esti finálé egyik komoly éremesélyesévé lépett elő.

Cseh simán nyerte selejtezőfutamát, s címvédőhöz méltóan a legjobb teljesítménnyel (1:59.08 perc) várhatja a szerda esti elődöntőt. A 16-os mezőnybe bekerült - méghozzá a harmadik idővel (2:00.32) - Kerékjártó Tamás is, és ha nemzetenként nem csak két versenyző folytathatná, még Verrasztó Dávid is csatlakozhatott volna hozzájuk, hiszen az összesítésben a hatodik lett (2:02.12).

Forrás: MTI

Cseh László magabiztosan jutott a legjobb 16 közé 200 vegyesen

A klasszikus sprintszámban, 100 m gyorson a nőknél három magyar próbálkozott, kevés sikerrel: még az egyéni csúccsal kirukkoló, olimpiai B-szintet úszó Mutina Ágnes is csak a 22. lett (56.34 mp), Tompa Orsolyának a 33. (56.92), Hosszú Katinkának a 49. hely (58.05) jutott.

Nem a magyarokról szólt a 200 m férfi gyors, és a 100 m női mellúszás selejtezője sem: előbbiben Gercsák Balázs - olimpiai B szint ide vagy oda - csupán a 32. (1:51.32 p), Kovács Norbert a 46. (1:52.79), utóbbiban Bor Katalin a 29. lett (1:12.02).

A szakvezetés Kovács Emesét (100 m mell) kisebb térdfájása miatt elővigyázatosságból, a "túlfoglalkoztatott" Verrasztó Evelynt (100 m gyors) pedig pihentetés céljával visszaléptette a szerdai kvalifikációtól.

Az esti Eb-műsorban a magyarok közül - az elődöntős Cseh és Kerékjártó mellett - három döntősért lehet izgulni: Szepesi Nikolettért és Verrasztó Evelynért (200 m hát), továbbá Bodor Richárdért (100 m mell).

A 200 m-es férfi gyorsúszás délelőtti selejtezőjében kiesett a betegséggel küszködő Pieter van den Hoogenband, s az is elképzelhető, hogy a háromszoros olimpiai bajnok hazai kedvenc számára véget is ért az Európa-bajnokság.

"Nagy csalódás számomra, hogy éppen itthon nem tudok megfelelően teljesíteni" - mondta Van den Hoogenband, aki a balul sikerült, 20. helyet hozó előfutam után jelezte: émelyeg és várhatóan nem tudja folytatni a viadalt.

Jacco Verhaeren, a holland csapat edzője úgy fogalmazott: "ez volt Pieter valaha volt legrosszabb versenye", majd hozzátette, hogy a sportoló csak akkor száll vízbe ismét, ha teljesen egészségesnek érzi magát.