Vágólapra másolva!
Verrasztó Evelyn jóvoltából egy ezüstéremmel gazdagodott pénteken a magyar úszócsapat összgyűjteménye, amely immár öt darabból - 2 aranyból, 2 ezüstből és 1 bronzból - áll az eindhoveni Európa-bajnokságon.

Verrasztó pazarul teljesített a 200 m vegyes döntőjében, s kiváló hajrájával a második helyig jutott, amellett a 2:12.93 perc magyar csúcs is. A régit Kovács Ágnes tartotta 2:13.58-cal 2004. augusztus 17. óta. A szám fináléjában szerepelt másik magyar, Hosszú Katinka a hatodik lett 2:15.23 perccel.

Nem jött össze a dobogó 200 m mellen Gyurta Dánielnek, aki féltávnál a negyedik volt, de aztán be kellett érnie az ötödik pozícióval (2:12.44 p). Kiderült: egyfelől a legfőbb riválisok előrébb tartanak az olimpiai felkészülésben, másfelől az edzőtáborok után "munkából" versenyző magyar klasszisnál még odébb a csúcsforma.

A 100 m hát fináléjában Szepesi Nikolett szintén az ötödik helyen érkezett be (1:01.26 p), 800 m gyorson Nagy Réka 8:46.62 perccel nyolcadikként végzett. A befejező számban, a 4x200 méteres női gyorsváltó döntőjében egy hatodik hely jutott még pénteken a magyaroknak, ezt Mutina Ágnes, Tompa Orsolya, a délelőtt szerepelt Jakabos Zsuzsannát felváltó Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn kvartettje érte el, méghozzá a délelőtti 8:03.88-as országos csúcsot 8:02.36 percre szállítva le. Ez volt a hetedik magyar rekord a hollandiai Eb-n.

Az elődöntős próbák meghaladták a magyar indulók erejét: 100 m pillangón Kovács Emese - bár egyéni csúcsot úszott - 59.83 másodperccel a 12. lett, akárcsak 200 m mellen Bor Katalin (2:31.41 p).

Férfi 100 m gyorson Alain Bernard 47.60 mp-cel világcsúcsot úszott az elődöntőben. A francia versenyző Pieter van den Hoogenband 47.84-es rekordját adta át a múltnak. A holland kiválóság 2000. szeptember 19-én úszta a mostanáig érvényben lévő rekordot.

Kontinenscsúccsal, 1:54.16 perces idővel nyerte a férfi 200 m pillangót a görög Joannisz Dimonakosz, a korábbi, 1:54.62-es rekordot a francia Franck Esposito úszta 2002. április 17-én, Chalone-sur-Saone-ban. Férfi 50 m háton is görög győzelem született, Ariszteidisz Grigoriadisz révén.

Mátyás Melinda a selejtezőhöz képest két helyet előrelépve a kilencedik lett a toronyugrás késő esti, 12 résztvevős döntőjében. A Bobcat ME versenyzője öt jó ugrásával 269,20 pontig jutott, ezzel három vetélytársát tudta megelőzni. Az Eb-aranyat jelentős előnnyel a 355,35 pontig jutó olasz Tania Cragnotto érdemelte ki.

Dmitrij Szautyin nyerte a férfi műugrók 3 méteres számát. Az orosz versenyző mögött a finn Joona Puhakka lett a második, az ukrán Ilja Kvasa pedig a harmadik.