Vágólapra másolva!
Cseh László a 200 m után a 400 m-es vegyesúszásban is Európa-bajnoki címet szerzett az eindhoveni kontinensviadalon, ráadásul hétfő este Európa-csúccsal diadalmaskodott!

A magyar klasszis 4:09.59 perces idejével négy századot faragott saját Európa-csúcsán, míg Kis Gergő hetedik helyen végzett.

Cseh, aki két éve a budapesti Eb-n is mindkét vegyesszámban győzött, a fináléban a duplázást már az első százon, pillangón megalapozta, bár ott még vele tartott a későbbi ezüstérmes görög Joannisz Drimonakosz.

A hátúszás száz méterétől kezdve aztán már csak az időeredmény lehetett kétséges, semmi más: Cseh egyre inkább elhúzott a görögtől is, a befejező gyorson pedig jó háromra nőtt a mellen összegyűjtött csaknem két testhossznyi előny. A célba úgy érkezett be, hogy saját kontinenscsúcsát, a 2005. július 31-én, a montreali vb-n elért 4:09.63-at adta át a múltnak a 4:09.59 perccel.

"Az első 200 méterem majdnem jó volt, a második százon azonban lehet még javítani. Az arany mellett most az idővel is elégedett vagyok" - mondta Cseh László. Kis, a 800 m gyors megnyerése után, ebben a számban hetedik lett 4:18.36 perces teljesítménnyel.

Jutott még érem a magyar küldöttségnek Cseh aranya mellett a zárónapon, mivel Kovács Emese bravúros teljesítménnyel, országos csúccsal ezüstöt nyert 200 m pillangón. A számot a francia Aurore Mongel nyerte, Jakabos Zsuzsanna hatodik helyen végzett.

A 17 esztendős Kovács a mezőny legfiatalabb tagjaként szokása szerint igen merészen kezdett, ötvennél, száznál, de még százötven méternél is vezetett. Azonban a befejező szakaszon, a fej fej melletti küzdelem végső fázisában, az utolsó métereken a nála kilenc évvel idősebb, és jóval tapasztaltabb Mongel lehajrázta.

Kovács így is szenzációsan helytállt, Eb-ezüstöt érő, 2:06.71 perces ideje pedig egyszersmind magyar rekord is. A régi csúcsot Risztov Éva tartotta 2:07.68-cal 2003. július 24-e óta. A döntő másik magyarja, Jakabos Zsuzsanna 2:11.03-mal csapott a célba.

"Felemásak az érzéseim. Az országos csúcsomnak és az ezüstnek is természetesen nagyon örülök, de bosszant, hogy ilyen kevéssel kaptam ki. A pekingi olimpián is érmet akarok, nyáron a mostaninál sokkal jobb leszek, időeredményben a 2:05 perc a cél" - mondta Kovács a finálét követően.

Hetedik lett a magyar női 4x100 méteres vegyesváltó az utolsó magyar érdekeltségű döntőben. A Szepesi Nikolett, Bor Katalin, Kovács Emese, Verrasztó Evelyn összeállítású kvartett 4:06:86 perc alatt teljesítette a távot.

Az aranyérmet a brit négyes szerezte meg 3:59.33 perces Európa-csúccsal, a régit a német staféta tartotta 4:01.54-gyel 2002. augusztus 4-e óta.

Összességében 9 éremmel - 3 arannyal, 4 ezüsttel és 2 bronzzal - zárta szereplését a magyar csapat az Európa-bajnokságon. Az úszóknál Cseh László volt a legeredményesebb két elsőségével (200 m vegyes, 400 m vegyes), mellette Kis Gergő szerezte a harmadik aranyérmet (800 m gyors).

Forrás: MTI

Kovács Emese (jobbra) Mongelnek gratulál, de neki is jár a dicséret, szenzációsan úszott

Második lett még Hosszú Katinka (400 m vegyes), Verrasztó Evelyn (200 m vegyes) és Kovács Emese (200 m pillangó), harmadik Szepesi Nikolett (200 m hát) és Mutina Ágnes (200 m gyors).

A 22 tagú úszóválogatott sikerlistáját gazdagítja továbbá 14 országos csúcs, közte Cseh 400 m vegyesen felállított Európa-csúcsa. A mű- és toronyugrók hatfős együtteséből Barta Nóra tudott dobogós lenni: ő az 1 méteres döntőben végzett ezüstérmesként.

eredmények:
férfi 400 m vegyes:
1. CSEH LÁSZLÓ 4:09.59 p - Európa-csúcs (régi: 4:09.63, Cseh, 2007.07.31., Montreal)
2. Joannisz Drimonakosz (Görögország) 4:14.72
3. Luca Marin (Olaszország) 4:16.69
...7. KIS GERGŐ 4:18.36

férfi 50 m gyors:
1. Alain Bernard (Franciaország) 21.66 mp
2. Duje Draganja (Horvátország) 22.00
3. Stefan Nystrand (Svédország) 22.16

férfi 4x100 m-es vegyesváltó:
1. Oroszország (Arkadij Vjatcsanyin, Grigorij Falko, Jevgenyij Koroticskin, Andrej Gretcsin) 3:34.25 p - Európa-csúcs (régi: 3:34.72, Oroszország, 2003.07.27., Barcelona)
2. Horvátország (Gordan Kozulj, Vanja Rogulj, Mario Todorovic, Duje Draganja) 3:36.32
3. Svédország (Simon Sjödin, Jonas Andersson, Lars Frölander, Stefan Nystrand) 3:36.85

női 50 m gyors:
1. Marleen Veldhuis (Hollandia) 24.09 mp - világcsúcs (régi: 24.13, Inge de Bruijn, 2000. szeptember 22., Sydney)
2. Hinkelien Schreuder (Hollandia) 24.59
3. Therese Alshammar (Svédország) 24.71

női 50 m mell:
1. Janne Schäfer (Németország) 31.08 mp
2. Julija Jefimova (Oroszország) 31.41
3. Mirna Jukic (Ausztria) 31.59

női 200 m pillangó:
1. Aurore Mongel (Franciaország) 2:06.59 p
2. KOVÁCS EMESE 2:06.71
3. Mireia Belmonte (Spanyolország) 2:09.32
...6. JAKABOS ZSUZSANNA 2:11.03

női 400 m gyors:
1. Federica Pellegrini (Olaszország) 4:01.53 p - világcsúcs (régi: 4:02.13, Laure Manaudou, 2006.08.06., Budapest)
2. Coralie Balmy (Franciaország) 4:04.15
3. Camelia Potec (Románia) 4:05.62

női 4x100 m-es vegyesváltó:
1. Nagy-Britannia (Elizabeth Simmonds, Kate Haywood, Jemma Lowe, Francesca Halsall) 3:59.33 p - Európa-csúcs (régi: 4:01.54, Németország, 2002.08.04., Berlin)
2. Oroszország (Anasztaszija Szujeva, Julija Jefimova, Natalija Szutyjagina, Darija Beljakina) 4:00.47
3. Hollandia (Hinkelien Schreuder, Jolijn van Valkengoed, Inge Dekker, Marleen Veldhuis) 4:04.41
...7. MAGYARORSZÁG (SZEPESI NIKOLETT, BOR KATALIN, KOVÁCS EMESE, VERRASZTÓ EVELYN) 4:06.86

A férfi toronyugrás 12 fős döntőjében a selejtezős pozíciójához képest egyet előbbre lépve Hajnal András 11. helyen végzett az eindhoveni Európa-bajnokságon. A magyar versenyző a fináléban előadott ugrásaira összesen 406,50 pontot kapott. Az aranyérmet a még csak 13 esztendős (!) Tom Daley nyerte. A brit iskolás fiú május 21-én tölti be 14. életévét.

férfi toronyugrás:
1. Tom Daley (Nagy-Britannia) 491,95 pont
2. Sascha Klein (Németország) 487,60
3. Francesco dell,Uomo (Olaszország) 481,30