Vágólapra másolva!
Ellenfél nélkül maradt Balzsay Károly, aki következő mérkőzésén a Boksz Világszervezet (WBO) úgynevezett "átmeneti" vb-övéért szállhat ringbe.

Balzsay eredetileg a nagyközépsúly betöltetlen helyéért csatázott volna a kanadai Jean Pascallal, ám a cím birtokosa, Joe Calzaghe bejelentette, hogy a szeptemberi, Roy Jones Jr. elleni félnehézsúlyú meccse után visszatér a nagyközépsúlyba.

A BBC kedden ugyanakkor azt közölte, hogy az utóbbi meccs a walesi klasszis kézsérülése miatt elmarad, s várhatóan csak novemberben kerül rá sor.

Pascal menedzsmentje kedden értesítette a WBO vezetőit, hogy nem adnak be pályázatot a versenytárgyalásra a találkozó rendezési jogáért - mondván, Pascalnak több jó lehetősége is van -, így Balzsay most ellenfélre vár.

Pascal visszalépésével két lehetőséggel lehet számolni: a WBO vagy kiír egy újabb versenytárgyalást Balzsay és a legmagasabban rangsorolt, elérhető kihívó között, vagy nem rendez összecsapást az ideiglenes övért - ez utóbbi esetben egy eliminátori (selejtező) mérkőzés lehetséges.