Vágólapra másolva!
Benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) Ara Abrahamian svéd birkózó, akit sportszerűtlen viselkedése miatt megfosztottak a pekingi olimpián szerzett harmadik helyétől. Kínában még úgy nyilatkozott, hogy teljesen hidegen hagyja a bronzérem, ám mára meggondolta magát, és mégis igényt tartana rá.

Az örmény származású, 84 kilós kötöttfogású versenyzőt az után zárta ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fegyelmi bizottsága a játékokról - és vette el érmét -, hogy az eredményhirdetésnél eldobta az érmét és elhagyta a ceremóniát.

A 33 éves birkózó szerint bírói csalás áldozatául esett, amikor vesztesnek hozták ki az elődöntőben a későbbi győztes - a fináléban amúgy a magyar Fodor Zoltánt verő - olasz Andrea Minguzzival szemben, ezért választotta a tiltakozás meglehetősen szokatlan módját.

A NOB szerint Abrahamian viselkedésével durván megsértette a fair play szellemét és versenyzőtársait. A bronzérmet ugyanakkor más versenyző nem kapta meg.

"Úgy érzem, hogy az elődöntős vereségem teljesen igazságtalan volt. A felemás bíráskodás is jól mutatja, hogy a szövetség, a FILA nem foglalkozik a fair playjel. A bronzmeccsen nem is akartam pályára lépni, a barátaim felhívtak 20 perccel a kezdés előtt, és könyörögtek, hogy lépjek szőnyegre. Ha már eddig eljöttem, miattuk ennyit megtettem. De egyébként teljesen hidegen hagy a bronzérem, nem foglalkozom vele, hiszen az aranyért jöttem. Bukásként tekintek az olimpiára, s ez volt életem utolsó mérkőzése" - nyilatkozta első felindulásból Pekingben Abrahamian, majd megváltoztatta a véleményét, immáron szeretné magáénak tudni a harmadik helyért járó elismerést.

Abrahamian ugyanis azt kéri a CAS-tól, hogy büntetését módosítsa figyelmeztetésre, s így visszakaphatná bronzérmét. A bíróság négy hónapon belül hoz döntést.

A CAS még augusztusban ezzel az üggyel kapcsolatban elmarasztalta a sportág nemzetközi szövetségét (FILA), mert álláspontja szerint azonnal, Abrahamian elődöntős veresége és panasztétele után ki kellett volna vizsgálni az ügyet. Ugyanakkor nem foglalkozott azzal, hogy a versenyző visszakaphatja-e érmét.