Vágólapra másolva!
A szentpétervári asztalitenisz Eb-n Tóth Krisztina és Póta Georgina párosban a 16 között hatalmas csatában, 3:2-re legyőzte a cseh Strbikova, Vacenovska duót, s pénteken az elődöntőbe jutásért, azaz éremért játszik.

Bár egyesben Tóth Krisztina és Póta Georgina is a kontinens legjobbjai közé tartozik, az már az Eb előtt nyilvánvaló volt, hogy éremszerzésre igazából együtt, párosban van esélyük. Tavaly a belgrádi Eb-n a második helyen végeztek, most pedig az első helyen emelték ki őket. S csütörtökön nagy lépést tettek a dobogó felé.

A Mirou, Mocrousov görög, moldáv duó legyőzése rutinfeladat volt - a mieink 3:0-ra nyertek -, de ez is emlékezetes találkozó lett. A mérkőzésvezető az első szett után (!) észrevette, hogy mindkét páros azonos színű, jelesül sötétkék pólóban játszik, ami elméletileg nem megengedett, ezért "kisorsolta", hogy a mieinknek kell átöltözniük. Tóth azonban jelezte a bírónak, hogy ezzel már elkésett, s Pótával inkább maradnának a kék pólóban. Szó szót követett, percekig állt a játék, s végül a verseny főbírója döntött: nem kellett átöltözni.

Este a cseh Strbikova, Vacenovska duó elleni találkozó egészen más okból kifolyólag lett emlékezetes. A drámai végkifejletű meccset Tóthék úgy nyerték meg 3:2-re, hogy a döntő szettben 11-9-re kerekedtek felül, azaz a lehető legkisebb különbséggel!

"A csehek nagyon jól játszottak, több bravúros pontot szereztek, és ezzel elbizonytalanítottak bennünket" - fogalmazott Tóth Krisztina. Póta pedig bevallotta, ő már az első játszmában megzavarodott, amikor a mérkőzésvezető figyelmeztette, hogy a szervájánál egyenesen dobja fel a labdát.

Tóthék magyar idő szerint pénteken 11 órakor játszanak a Li Qian, Kotyikina lengyel, orosz duó ellen, s ha nyernek, már érmesek. "A következő meccsünk is nagyon nehéz lesz, két védő stílusú ellenfél ellen. Ahhoz képest, hogy mi vagyunk az első kiemeltek, nincs igazán jó sorsolásunk" - jegyezte meg Tóth Krisztina.

Női egyesben a 32 közé jutásért Tóth 4:1-re verte a török He Sirint, Póta 4:0-ra a holland Cremeerst, Li Bin viszont 4:1-re kikapott a francia Xian Yifangtól. Férfi egyesben Pázsy Ferenc és Zwickl Dániel is bejutott a 32 közé, Zwickl még délelőtt a háromszoros Európa-bajnok német Süsst verte bravúrral 4:2-re. Nagy Krisztián a 128, Zombori Dávid a 64 között búcsúzott.

A vállsérüléssel bajlódó Jakab János az egyesben nem állt asztalhoz, csak párosban, s Pázsyval be is verekedték magukat a 16 közé, itt azonban egy portugál kettős az útjukat állta. Nagy a horvát Kolarekkel a 32-ig jutott.