Vágólapra másolva!
Lovas balesetet szenvedett az öttusázó Vörös Zsuzsanna, emiatt jelenleg kórházban kezelik. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző elmondta, hogy az eset kedd délután történt.

"Az edzések között volt egy kis időm, kimentem Pátkára, hogy átmozgassam a saját lovamat. Bent voltam a pályán, amikor egy nagy kaukázusi kutya odaszaladt a környékről, megijesztette a lovat, én pedig rábuktam a nyeregkápára, beütöttem a hasamat, majd leestem."

"Bal oldalamra érkeztem, közben a jobbommal fogtam a szárat, amibe beleakadt a gyűrűs ujjam, így az is megsérült" - foglalta össze a történteket a székesfehérvári versenyző, akinek a baleset miatt vérömleny keletkezett a mája körül. A bukást követően kórházba szállították, ahol megfigyelésre még egy ideig benn is tartják.

"Több ultrahangos vizsgálaton átestem, a ma reggeli már szerencsére biztató eredményt hozott. Valószínűleg megsérülhetett a májam is, de már elkezdett felszívódni a vér. Az ujjamat várhatóan holnap műtik meg, helyi érzéstelenítéssel az ízületet próbálják majd rögzíteni" - tette hozzá.

Vörös Zsuzsanna felépülése várhatóan másfél-két hónapot vesz igénybe.