Társoldalunk:

Pars megkaphatja olimpiai ezüstérmét

2008.12.11. 12:52

Pars Krisztián ezüstérmessé lépett elő a pekingi nyári játékok férfi kalapácsvető számában, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága csütörtökön kizárta a játékokról és megfosztotta érmeitől a pozitív doppingtesztet produkáló fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkijt és Ivan Tyihont - tájékoztatta az MTI-t Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

"Telefonon beszéltem Christophe Dubi sportigazgatóval, aki elmondta, hogy a végrehajtó bizottság a mai ülésén, amelyen a függő ügyek szerepeltek a napirenden, kizárta a két fehérorosz versenyzőt, helyükre Pars Krisztián és a japán Murofusi Kodzsi került - mondta el Schmitt Pál, aki még hozzátette, a döntésről hivatalos értesítést kapnak majd az érintett nemzeti olimpiai bizottságok, így a magyar is, és amikor visszakerülnek az érmek, sor kerülhet az átadásra.

"Valószínűleg én adom majd át az ezüstöt Pars Krisztiánnak, talán már a januári közgyűlésünkön" - fogalmazott a MOB-elnök. "Feltétlenül örülök a döntésnek, mivel Krisztián nagyszerűen versenyzett. Négy éve, amikor tőlünk vették el az érmet, jogosan, bennünket sújtott a NOB által meghirdetett zéró tolerancia, most viszont nekünk kedvezett. Így legalább a három hatos jóslatomból az ezüstökre vonatkozó végül is bejött."  

Gyevjatovszkijnak és Tyihonnak a döntő napján, augusztus 17-én levett mintáiban egyformán túl magas volt a tesztoszteronszint, amire nem tudtak elfogadható magyarázatot adni a NOB-nak.

"Nagyon boldog vagyok, örülök, jó döntés született" - mondta Pars Krisztián. "Hosszúra nyúlt az eljárás, de természetesen örülök a végeredménynek. Egyetlen dolgot sajnálok csak, hogy ilyen körülmények között lettem ezüstérmes. A legszebb az lett volna, ha ott állhatok a pekingi dobogón" - nyilatkozott a 26 éves atléta, aki a számára pozitív döntés csütörtök reggeli megszellőztetése óta - elmondása szerint - nem tudja úgy lerakni telefonját, hogy szinte egy fél percen belül ne csörögjön újra.

Az ügy azért húzódott egészen mostanáig, mert a NOB a két nehézatlétának előbb október 17-ig adott haladékot, hogy bizonyítékokkal alátámasztott indoklással szolgáljanak, miért volt a mintájukban a megengedettnél magasabb a tesztoszteronszint, ám később novemberi döntést ígért az ügyben. A múlt hónapban aztán a NOB fegyelmi bizottsága jelezte, hogy a végső szót most, a vb lausanne-i ülésén mondják ki.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A háromszoros világbajnok Tyihon minden bizonnyal kétéves eltiltást kap, Gyevjatovszkij ugyanakkor valószínűleg már nem térhet vissza, ugyanis ez volt a második doppingügye.

Pars Krisztián élete legjobb eredményét érte el ezzel a második hellyel. Athénban már az ötödik helyen végzett ugyan, ám azóta nem sikerült dobogóra állnia világversenyen, a 2005-ös világbajnokságon hetedik, a 2006-os Európa-bajnokságon hatodik, a tavalyi vb-n pedig ötödik lett. Azaz már a pekingi, eredetileg negyedik pozíció is karrierje legjobbjának számított, igaz, a 2003-as, U23-as Eb-n győzelemmel köszönt el az utánpótlás-korosztálytól Németh Pál 26 éves tanítványa.

NOB-állásfoglalásra várva
"Többet mi sem tudunk, az alaphírt is mi juttattuk el a távirati irodához" - mondta az [origo] érdeklődésére Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára még a japán hírre reagálva. Hozzátette, ez csak akkor lesz valóság, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalosan is megerősíti. "Nem akarunk úgy járni, mint a Chicago Tribune 1948-ban, amikor előre kinyomtatta másnapi lapszámát, mondván, Dewey legyőzte Trumant, aztán kiderült, ez nem is igaz. Ezt nem játszhatjuk el, főleg nem Pars Krisztiánnal."

"Pars Krisztián megkapja az ezüstéremért járó állami pénzjutalmat és várhatóan az eredménnyel járó magas állami kitüntetést is" - mondta Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter. "Amióta felröppent a hír a két fehérorosz atléta esetleges doppingolásáról, azóta egy egész ország várta a megérdemelt ezüstérmet" - tette hozzá Gyenesei. "Ez a döntés némi tapasz az athéni mély sebekre. Új sportág került a pekingi érmesek közé. Pars Krisztián megkapja a negyedik és a második hely közötti különbözetet, ami a pénzjutalmat illeti, emellett várható, hogy az ezzel járó magasabb állami kitüntetést is megkaphatja anélkül, hogy a korábbi elismerést vissza kellene adnia."

A férfi kalapácsvetés végeredménye, olimpiai bajnok:
Primoz Kozmus (Szlovénia) 82,02 m
2. PARS KRISZTIÁN (MAGYARORSZÁG) 80,96
3. Murofusi Kodzsi (Japán) 80,71
4. Olli-Pekka Karjalainen (Finnország) 79,59
5. Szymon Ziólkowski (Lengyelország) 79,22
6. Libor Charfreitag (Szlovákia) 78,65

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK