Vágólapra másolva!
Sebestyén Júliával csúnyán elbántak a pontozók a Helsinkiben zajló műkorcsolya Eb-n, Európa-bajnoknőnk a rövid program után csak a 14. helyen áll. Másik indulónk, Hadford Katherina számára viszont véget ért a vereny, mert pénteken csupán 31. lett, a szombati szabadkorcsolyázásban pedig csak a legjobb huszonnégy versenyző léphet jégre.

Csütörtökön éjszakába nyúlóan a férfiak versenyét Brian Joubert nyerte, aki így 2004 és 2007 után harmadik kontinensbajnoki címét söpörte be.

A 25 éves francia versenyző mögött az olasz Samuel Contesti lett az az ezüst-, a belga Kevin van der Perren pedig a bronzérmes. A címvédő cseh Tomas Vernernek ezúttal be kellett érni a hatodik hellyel. A világ- és Európa-bajnokságokat tekintve Joubert sorrendben a nyolcadik alkalommal állt dobogón, mégse volt túlzottan boldog, mert a kűrje nem igazán sikerült, egyszer el is esett.

Igaz, hogy honfitársa, Yannick Ponsero mögött a második legmagasabb pontszámot kapta a szabadkorcsolyázására, de a technikai tartalom tekintetében négyen is megelőzték. "A világbajnokságig még van két hónapom, remélem, ott már minden rendben lesz. Most nem tudtam a legjobbamat nyújtani, de a lényeg az, hogy győztem" - nyilatkozta Joubert.

A magyar színekben indult Vardanjan Tigran a harminckilenc fős mezőnyben a rövid program után csak a 35. helyet foglalta le, így a kűrben a legjobb huszonnégy között már nem léphetett a jégre, ami pedig a célkitűzése volt.

Pénteken negyvenegy indulóval megkeződött a női verseny, és Hadford Katherina is azért jött Helsinkibe, hogy bejusson a huszonnégybe. S mivel az Egyesült Államokban született, de magyar felmenőkkel is rendelkező 20 éves korcsolyázónő a tavalyi zágrábi Eb-n 21. volt, ez nem tűnt megoldhatatlan feladatnak. Ugyanakkor aggodalomra adott okot, hogy hiába gyönyörűek a forgásai, az ugrásait rendre visszaminősítik a pontozók.

Sajnos ezúttal is ez történt, és amikor két csoport, köztük a legjobbak még hátra voltak, Hadford a 20. helyen állt, 33,76 ponttal. S gyakorlatilag ezzel el is dőlt, hogy számára véget ért a verseny. Az élen az orosz Katarina Gerboldt (48,62), az ukrán Irina Movcsan (46,48) és a török Tugba Karademir (46,26) állt.

A tavaly Eb-3. finn Laura Lepisto remek programmal, de a hazai pálya előnyét a bíróknál is érezhetően élvezve 56,62 ponttal ugrott az élre, majd a brit Jenna McCorkell kerek 50 pontot kapott. A 2004-es Európa-bajnok, tavaly Eb-4. Sebestyén Júliától is legalább hasonló pontszámot vártunk. A tiszaújvárosi korcsolyázónő tripla flippel nyitott, majd tripla Lutz, dupla toe-loop kombinációt adott elő, szemre mindkettőt tökéletesen, a kötelező dupla Axelje viszont csak szimplára sikeredett. Ám a forgásai, a korcsolyázótudása, a szubjektív pontszámok alapján mindenképpen az élmezőnybe kellett volna kerülnie. Sebestyén arcán sem látszódott, hogy valamit nagyon elrontott volna, mondhatni, vidáman integett a kamerákba.

Így megdöbbentően hatott, hogy mindössze 43,32 pontot kapott, amivel a 12. helyre került. S mivel a mezőny végén az utána következő finn Susanna Pöykiö (56,06) és a címvédő Carolina Kostner (51,36) is jócskán megelőzte, a rövid programot csupán a tizennegyedik helyen zárta. Az élen Lepisto áll.

A pénteki verseny után megkérdeztük Jurek Esztert, a magyar szövetség műkorcsolya szakbizottságank vezetőjét, aki itthonról követi nyomon az Eb-t, hogy mi a véleménye a történtekről: "Juli a dupla Axel helyett csak szimplát ugrott, ez egyértelmű, ettől eltekintve azonban nagyon szépen futott. Ám elképzelhető, hogy a tripla flipjét és a tripla Lutzát is visszaminősítették a pontozók, ami egyébként a korábbi versenyein nem esett meg vele. De az, hogy végül is miért kapott ilyen alacsony pontszámot, csak akkor derül ki, ha a részletes eredmények felkerülnek az internetre. Az érem sajnos így elúszott, de abban bízom, hogy Juli szombaton szép kűrt fut, és bekerül az első tízbe" - mondta el Jurek Eszter.

A Hoffmann Nóra, Makszim Zavozin kettős betegség miatt visszalépett a jégtáncosok kűrjétől, így értük már nem izgulhatunk a továbbiakban.

Eredmények:
1. Laura Lepisto (finn) 56,62 pont
2. Susanna Poykio (finn) 56,06
3. Carolina Kostner (olasz) 51,36
...
14. Sebestyén Júlia 43,32
...
31. Hadford Katherina 33,76