Társoldalunk:

Kamuti Jenő vagy Erős János lehet a vívók elnöke

2009.02.17. 22:59

A Magyar Vívószövetség pénteken tartja a tisztújító közgyűlését, és ezen Kamuti Jenőt vagy Erős János választhatják meg az elnöki posztra. Az ugyancsak elnökjelöltként szóba jött Szalay-Berzeviczy Attila kedden visszavonta a jelölését.

Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde volt elnöke, a Magyar Vívószövetség (MVSZ) általános alelnöke, aki Gémes György lemondását követően a február 20-i tisztújító közgyűlésig a szövetséget mint ügyvezető elnök vezeti, kedden bejelentette, hogy visszavonja jelölését az elnöki posztra.  Szalay-Berzeviczy ugyanakkor azt is közölte, hogy szívesen dolgozna tovább a magyar vívósportért, és a következő négy évben is vállalna szerepet
az elnökség munkájában - mint általános alelnök vagy az alapszabály módosításától függően társelnökként.

A kampány finisében Szalay-Berzeviczy Attila kijelentette, hogy a hazai vívás jövőjének és hátterének megerősítése érdekében arra biztatja a szövetség közgyűlését, hogy szavazzanak bizalmat Erős Jánosnak, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójának, mint elnökjelöltnek és Nyúl Sándornak, a TriGránit vezérigazgatójának, mint gazdasági alelnök-jelöltnek.

Erős János, Szalay-Berzeviczy Attila, Nyúl Sándor és a válogatottságról a közelmúltban lemondott kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző Kulcsár Krisztián együttesen jegyzik azt a levelet, amely az MVSZ honlapján megjelent, és a négyes az elképzeléseit vázolja: 

"Úgy érezzük, hogy a sportágnak most erős és összetartó vezetői csapatra van szüksége, és nem egy vagy két hangadóra, akik táborokat és ellentáborokat toborozva csak még nehezebbé teszik az amúgy sem könnyű helyzetet. Ez a felismerés mondatja ki velünk, hogy nem vetélytársaknak, hanem szövetségeseknek tekintjük egymást, akik személyes ambícióikat nem helyezik a sportág érdekei elé. Ez természetesen kompromisszumokat  feltételez, amelyekre készek is vagyunk. Nem gondolunk arra, hogy megválasztásunk esetén azonnal és mindent meg kellene változtatni,  így például a nemrégiben felállt szakmai vezetői garnitúra átalakítását kezdeményezni. Nem a rombolás, hanem az építkezés hívei vagyunk, és egyébként is a mi dolgunk most elsősorban az lehet, hogy megteremtsük ennek az egész sportágra kiterjedő építő, máshol pedig újjáépítő  munkának a feltételeit" - áll többek között a levélben.

A versenyzőként kétszeres olimpiai ezüstérmes Kamuti Jenő, az Európai Vívókonföderáció és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke ugyancsak levélben szólította meg a vívótársadalmat:

"A tavalyi olimpiai év kellemetlen meglepetést tartogatott számunkra: a magyar vívóválogatott Pekingben minden idők legsikertelenebb olimpiáján vett részt. Ennek számtalan oka volt, a tanulságokat levontuk és a tapasztalatok felhasználásával már a londoni olimpiára készülünk. Ugyanakkor a médián keresztül, a vívósporthoz méltatlan nyilvános sárdobálásnak vagyunk tanúi vezetők, edzők, versenyzők között, ami sportunkra nézve jelentős presztízs veszteséggel járt és végül elnökünk, dr. Gémesi György váratlan lemondásához vezetett

Szeretett vívósportunk jelen pillanatban nem csak pénzügyi nehézségekkel küzd, hanem talán ennél is súlyosabb az egymással szemben kialakult bizalmatlanság, békétlenség, kilátástalanság. A problémák megoldása, az ellentétek elsimítása a vezetés számára nagy kihívást jelent. Az új elnökségnek (elnöknek) elsődleges feladata lesz a bizalom helyreállítása, a nyugodt légkör megteremtése, szakmai programok készítése és azok maradéktalan betartása.

Mint az Európai Vívókonföderáció elnöke, pontos kitekintésem van arra, hogy más sikeres európai vívószövetségek hogy működnek. A mindenhol érezhető gazdasági válság ellenére a francia, az olasz, a német, az angol, a lengyel, a román, az orosz vívószövetségek élén a szakmából jött elnök az első számú vezető. Természetesen messzemenően támogatom a vívósportot szerető pénzügyi szakemberek bevonását a legfelsőbb vezetésbe. Ezt bizonyítandó, én javasoltam a legutóbbi elnökségi ülésen, hogy a közgyűlésen társelnöki posztot hozzunk létre. Erre a pozícióra egy mecénást választanánk, aki felügyelhetné a támogatások felhasználását a szakmai szempontok figyelembevételével."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK