Vágólapra másolva!

2013-ban nem Magyarországon lesz az úszóvébé

Hivatalos információk szerint nem ment át a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) első szűrésén a magyar pályázat a 2013-as úszó világbajnokság megrendezésére. A Magyar Úszó Szövetség szerint azért, mert végül Budapest nem is jelentkezett.

Korábban az AP hírügynökség azt jelentette, hogy nem ment át a nemzetközi szövetség, a FINA első szűrésén a magyar pályázat, ahogyan Belgrádé, Hongkongé és Madridé sem.

"Bár az Országgyűlés turisztikai és sportbizottsága egyhangúan támogatta a pályázatot, bár valamennyi parlamenti párt vezetője egységesen mögénk állt, végül is nem jelentkezhettünk" - közölte Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke, az európai szövetség, a LEN alelnöke, aki egyébként a végső döntés megszületésekor már a FINA tagja is lesz egyben.

"A szabályok értelmében ha bármelyik pályázó elnyeri a rendezés jogát, de később kiderül, hogy más helyszínt kell keresni, mert nem tudja biztosítani a feltételeket, akkor azt kétmillió dollár büntetéssel sújtják. Sajnálatos, hogy az általános akarat ellenére sincs meg a feltétele a majdani fedett uszoda felépítésének, és ezért most még csak nem is neheztelhetünk. Megértettük, jelen gazdasági helyzetben, amikor a nyugdíjasok tizenharmadik havi juttatása is megkérdőjeleződik, amikor emberek a munkahelyeiket veszítik el, nincs pénz egy sportlétesítményre, még ha mindenki úgy is látja, hogy egy közös úszó-vízilabda világeseményre egyaránt büszkék lehetnénk. Viszont 2006 után 2010-ben is mi rendezzük az úszó Európa-bajnokságot: fogjuk fel úgy, hogy ez is nagy ünnep lesz."

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke korábban úgy fogalmazott: nem lát reális esélyt arra, hogy a 2013-as vizes vb elnyeréséért zajló küzdelemben Budapest megelőzze a riválisait, még ha a magyar úszás és vízilabda eddigi eredményei, tradíciói Magyarországot sorolják is az első helyre.

A négy év múlva sorra kerülő vizes seregszemle rendezési jogáért végül is Dubaj, Hamburg és Moszkva van versenyben. Hármójuk közül a FINA a nyári, római vb idején választ, a 2013-as győztest július 18-án hirdetik ki.

A 2011-es úszó, műúszó, műugró, nyíltvízi úszó és vízilabda világbajnokságnak a kínai Sanghaj ad otthont.