Vágólapra másolva!
Lance Armstrong nagyot bukott, s kulcscsonttörést szenvedett a Castilla-León ötnapos országúti kerékpáros körverseny hétfői, első szakaszán.

A hétszeres Tour de France-győztes, 37 éves versenyző - aki szeptemberben három év után tért vissza - a nyitóetapon húsz kilométerrel a cél előtt esett el, majd az eset után a palenciai Rio Carrion kórházba szállították.

A verseny szervezőinek késő délután kiadott közleménye szerint Armstrongot már átszállították Valladolidba, az ottani egyetemi klinikára, ahol egyértelműen megállapították, hogy eltört a versenyző kulcscsontja.

Johan Bruyneel, az amerikai versenyző csapatának, az Astanának a vezetője azt is elmondta, hogy mivel nincs komplikáció, Armstrong várhatóan gyorsan felépül. Az orvosoktól kapott információ alapján Bruyneel bízik abban, hogy egyik legjobbja részt vehet a májusi olasz körversenyen, a Giro d'Italián.

Az amerikai kerekes elmondta, hogy egyelőre nem tudja, hogy részt vehet-e a májusi olasz körversenyen, a Giro d'Italián:

"Nagyon el vagyok keseredve, ilyesmi még nem történt velem. Nem érzem jól magam. Most hazamegyek, pihenek, és megpróbálom megtalálni a legmegfelelőbb gyógymódot" - nyilatkozta Armstrong.