Vágólapra másolva!
A hét végén 21 nemzet 73 öttusázója méreti meg magát a budapesti férfi Világkupán, amely nemcsak a sportág új lebonyolítású rendszerének hivatalos európai premierje  hanem minden bizonnyal az év legerősebb mezőnyű Vk-viadala is. Az indulók között azonban nem lesz ott a világ- és Európa-bajnok Horváth Viktor, az elmúlt időszakban vérnyomásproblémákkal küszködött, s bár már rendben van az egészségi állapota, idén legfeljebb az év második felében indul el kisebb versenyeken.

Az év elején Budapesten már rendeztek egy fedett pályás versenyt, s Angliában is kipróbálták az új szabályokkal történő lebonyolítást, amely során a vívás, az úszás és a lovaglás után lövészetből és futásból álló kombinált számra kerül sor. Az igazi európai premierre az elektronikus lőpályákkal azonban a hét végi Trigránit Világkupán kerül sor. Ez a Vk-sorozat harmadik állomása a mexikóvárosi és a kairói viadal után.

"Az új szabályokkal a rendezés komoly kihívást jelent, hiszen az elmúlt évek során már jól bevált rendszer felbomlik, ami bizony problémákat is okozhat. Mindezeket elkerülendő igyekeztünk a lehető legideálisabb helyszíneket kiválasztani, s a Vk-t a Nemzeti Sportcsarnokban és az uszodájában, valamint a Nemzeti Lovarda területén bonyolítjuk le. A kombinált versenyszámban a lövészetre a lovarda fedett részen kerül sor, mert nem akarjuk kockáztatni, hogy az eső elmossa" - közölte a Magyar Öttusa Szövetség keddi sajtótájékoztatóján Kálnoki Kis Attila főtitkár. A versenyzőként világbajnok sportvezető arról is beszámolt, hogy a Világkupának egyfajta majális jellegű körítést kívánnak adni, így a Nemzeti Lovardába vasárnap kilátogató gyerekek is felülhetnek a lovakra, ugrálóvár várja őket, a nagyobbak pedig kipróbálhatják magukat lézeres légpisztolylövészetben, és fittségi teszteken is részt vehetnek. Átvéve a szót, Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány nagy derültség közepette jegyezte meg, hogy a versenyzői bizonyára az ugrálóvárat várják leginkább.

A szakvezető elmondta, hogy a budapesti mezőny roppant erős - a szűk nemzetközi elitből indul a litván Zadneprovskis, Krungolcas és Kinderis, a német Walter és Dietz, a cseh Polivka, az orosz új hullám képviselői közül pedig Szekretev. Az olimpiai bajnok Mojszejevet viszont, aki az Egyesült Államokban edzőtáborozott, elgázolták, így nem vesz részt a versenyen.

Pálvölgyi Miklós szerint a versenyzőknél még nem jellemző a stabil forma, idő kell ahhoz, hogy mindenki belerázódjon az új rendszerbe. Az mindenesetre számunkra biztató, hogy Marosi Ádám a mexikói Világkupán bronzérmes lett, Tibolya Péter az angliai versenyen ötödik, a budapesti fedett pályás idénynyitón pedig Kasza Róbert a második, Horváth Viktor a harmadik helyen zárt. A világ- és Európa-bajnok Horváth a hét végi versenyen azonban nem indul, s mint beszámolt róla, gyakorlatilag kihagyja a versenyszezont: "Sajnos az elmúlt időszakban egészségügyi problémáim adódtak, túlságosan magas volt a vérnyomásom. Ez immár a múlté, de az utóbbi másfél hónapban nem tudtam kellő intenzitással edzeni, és orvosi tanácsra egyelőre nem is erőltetem a kemény munkát. Legfeljebb az év második felében indulok el néhány kisebb versenyen, mert szeretnék hozzászokni az új rendszerhez. Arról ugyanis nem tettem le, hogy kijussak a 2012-es londoni olimpiára" - mondta el a székesfehérvári versenyző.

A sajtótájékoztatón vele együtt jelenlevő Marosi Ádám, Tibolya Péter, Németh Róbert és Kasza Róbert egyetértett azzal, hogy az új szabályrendszer bevezetése jó húzás volt a nemzetközi szövetség részéről. Szerintük leginkább az szól mellette, hogy a versenyek immár sokkal izgalmasabbak, mint eddig voltak, amikor a záró futás előtt már nagy valószínűséggel tudni lehetett a végeredményt.

"Most akár az is nyerhet, aki a kombinált versenyszám előtt csak a tizenötödik helyen áll; szóval, még akkor sem kell kétségbeesni" - jegyezte meg Kasza Róbert. Pálvölgyi kapitány azonban rögvest jelezte, hogy ő ettől az izgalmaktól szeretné megkímélni magát, már a hét végi versenyen is.

A Trigránit Világkupán pénteken reggel 8 óráról három csoportban bonyolítják le a selejtezőt, a döntő vasárnap ugyancsak 8 órakor kezdődik a vívással, az úszást 11.30-tól, a lovaglást 14, a kombinációs versenyszámot 17 órakor rendezik.