Vágólapra másolva!
A profi ökölvívásban a szakértői rangsorok alapján rendszerint van egy közmegegyezés arról, hogy ki számít éppen a világ legjobb bokszolójának, függetlenül a súlycsoportoktól. Ezt az elismerést mostanában a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao mondhatja magáénak, a hétvégén Ricky Hattont legázoló bunyós pedig készen áll arra, hogy megkérkőzzön az utóbbi évek egyeduralkodójával, Floyd Mayweatherrel.    

Manny Pacquiao egyedülálló képességeit senki sem vonja kétségbe, és bár már régóta a világ egyik legjobb bunyósaként emlegetik, az utóbbi időben az "egyik" jelző szinte minden róla szóló írásban eltűnt a neve mellől.

A hazájában nemzeti hősnek számító filippínó bokszoló villámgyors, rendkívül képzett, és hatalmas ütőerővel bír, gyenge pontjára eddig nem derült fény, és látszólag a súlyhatárok, illetve méretbeli különbségek sem jelentenek számára akadályt. Öt különböző kategóriában nyert már világbajnoki címet, légsúlyból (azaz 50,8 kg-ról) startolva tavaly decemberben már váltósúlyban (felső súlyhatár 66,7 kg) iskolázta le az élő legendának Oscar de la Hoyát, a múlt hétvégén pedig következett a britek kőkemény kisváltósúlyú világbajnoka, Ricky Hatton, aki ellen Pacquiao élete legnehezebb csatájára számított.

Tévedett, hiszen Hatton mindössze két menetet húzott ki ellene, az ázsiai már az első felvonásban kétszer a padlóra küldte ellenfelét, majd egy brutális balhoroggal úgy leütötte, hogy Hatton hosszú percekig nem tért magához. Pacquiao - aki a meccs előtt azért imádkozott, hogy senki ne sérüljön meg - összesen 127 ütést indított a két menet alatt, ezek közül 73 célba ért, Hatton ezzel szemben 78 kísérletből mindössze 18-szor talált.


Az újabb sima diadal után adja magát a kérdés, ki lehetne méltó ellenfele Pacquiaónak, igazán meggyőző válaszként pedig egy név merülhet fel: Floyd Mayweatheré. A jelenleg a kétszeres könnyűsúlyú bajnok, Juan Manuel Marquez ellen készülő klasszist korábban éveken keresztül szintén a világ legjobbjának tartották, De la Hoya 2007-es legyőzése után azonban úgy érezte, már nincs mit bizonyítania a ringben, és 30 évesen bejelentette a visszavonulását. Hogy aztán még abban az évben vissza is térjen egy újabb mérkőzésre, amelyen - akárcsak Pacquiao - kiütötte Hattont, majd másodszor is elbúcsúzott szurkolóitól. A jelek szerint azonban hosszabb ideig ő sem tud meglenni ökölvívás nélkül, kérdés, hogy a másfél éves kihagyás után képes lesz-e ott folytatni, ahol abbahagyta, azaz 40. mérkőzésén, a kiváló Marquez ellen is megőrzi-e makulátlan mérlegét.

Ha igen, akkor egy esetleges Pacquiao elleni meccs valóban a világ két legjobb képességű bokszolójának ütközete lenne, amely alighanem üzleti szempontból is megdöntene minden korábbi rekordot. A filippínó mindesetre áll a kihívás elé. "A következő meccsem októberben vagy novemberben lesz. Természetesen készen állok Floyd Mayweather ellen bokszolni, a végső döntés a promoteremé. Akit elém tesznek, én azzal küzdök meg" - mondta Pacquiao.