Vágólapra másolva!

Magyarország nyolcadik az atlétikai csapat-Eb-n

Az első nap után ötödik magyarok a nyolcadik helyen végeztek az atlétikai csapat-Európa-bajnokság I. osztályának bergeni viadalán, így jövőre is ebben a kategóriában szerepelnek. A Szuperligába a fehéroroszok, a finnek és a norvégok jutottak fel. A svájciak és a szerbek kiestek a II. osztályba.

Vasárnap a magyarok közül Kazi Tamás nyert számot, 800 méteren 1:48.99 perccel végzett az élen. Diszkoszvetésben az athéni olimpián ezüstérmes Kővágó Zoltán 63,44 méteres dobással második lett a 67 méterrel győztes észt Gerd Kanter mögött. Ugyancsak második lett a női 4x400-as váltó - 3:35.55 perces eredménnyel -, míg ugyanezen a távon a férfi staféta harmadikként zárt 3:08.54-gyel.

Kiss Dániel számára balszerencsésen értek véget a 110 m gátfutás, ugyanis a nyolcadik akadálynál befogta a vezető Gregory Sedocot, a kilencediknél pedig már előtte volt, amikor a holland belerúgott a gátba és átesett az ő pályájára. Mindketten elestek, Kiss meg is sérült, kiugrott a válla.

"A csapat kilencven százaléka előtt megemelem a kalapomat: egyéni csúcsok, idei legjobb eredmények születtek, s nagyon jó volt a csapategység is" - kezdte értékelését Gyulai Márton, a magyar szövetség főtitkára. "A két váltó erőn felül teljesített, Erdélyi Zsófia egyéni csúcsot futott 5000 m-en, Olteán Csongor idei legjobbjával rukkolt ki gerelyhajításban. Kiss Dani vezetett, amikor a bukás történt. Abban a számban elvesztettünk kilenc pontot, ha az meglenne, negyedikként zártunk volna. Összességében elmondható, hogy akire hosszú távon számítunk, jól szerepelt."

A hétvégén rendezték a csapat-Eb mind a négy osztályának küzdelmeit, melyek közül a bergeni viadalon a legjobbak versengésének számító Szuperligába jutás volt a cél. Az eddig Európa-kupa néven lebonyolított kontinentális csapatverseny egyik újítása, hogy a férfi és női versenyt együtt értékelték.

A szabályokon is változtatott a kontinentális szövetség, ugyanis a futószámokban nem volt lehetőség hibás rajtra, magas- és rúdugrásban pedig a negyedik rontás után be kellett fejezni a viadalt. A többi ügyességi számban az első két sorozat után a legjobb hat kapott egy harmadik kísérletre is lehetőséget, majd a legjobb négy még egyre. 3000 és 5000 méteren, valamint 3000 m akadályon három-három futót kiállítottak az utolsó körök előtt.

A végeredmény:
1. Fehéroroszország 332 pont
2. Finnország 289
3. Norvégia 279
4. Hollandia 274
5. Belgium 269,5
6. Törökország 266,5
7. Románia 262,5
8. Magyarország 260
9. Szlovénia 254,5
10. Észtország 223
11. Svájc 203
12. Szerbia 191

A németek végeztek az élen az Európa-bajnokság elit kategóriájában, az úgynevezett Szuperligában. A portugáliai Leiriában rendezett kétnapos viadalon az oroszok lettek a másodikak, a britek pedig a harmadikak. A csehek, a portugálok és a svédek estek ki az I. osztályba, amelyben a magyarok is szerepelnek. Vasárnap a francia Renaud Lavillenie a világ idei legjobb eredményével, 6,01 méterrel nyerte a férfi rúdugrást.

A végeredmény:
1. Németország 326,5 pont
2. Oroszország 320
3. Nagy-Britannia 303
4. Franciaország 301
5. Lengyelország 289
6. Olaszország 278
7. Ukrajna 265,5
8. Spanyolország 257
9. Görögország 216,5
10. Csehország 213,5
11. Portugália 200
12. Svédország 138