Vágólapra másolva!

Jamaicai topsprinterek akadtak fenn a doppingvizsgálaton

Öt jamaicai sprinter akadt fenn a doppingvizsgálaton - számolt be a Radio Jamaicára hivatkozva pénteken a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS).

A hírt a Jamaicai Doppingellenes Bizottság (JADCO) és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) is megerősítette. A JADCO illetékes közölte, hogy nincs közöttük olyan versenyző, aki érmet nyert a pekingi olimpián. Egyes értesülések szerint két-két férfi bukott le a jelenlegi 4x100, illetve a 4x400-as váltóból, illetve egy nő a 4x100-as stafétából.

A helyi média úgy tudja, hogy az öt atléta közül kettő közvetlenül a világ élvonalához tartozik, és mindannyian tagjai az augusztusi berlini világbajnokságra készülő csapatnak.

Az ötök az egyik, közelmúltbeli hazai versenyen produkálták a pozitív tesztet. Az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget sportági hírekkel ellátó szolgáltató, a trackalert.com értesülése alapján négy férfi és egy női sprinter bukott le tiltott szerek használata miatt.

Herb Elliott, a Jamaicai Doppingellenes Bizottság (JADCO) egyik tagja megjegyezte: mindenki információkra és tényekre vár. A JADCO a tervek szerint hamarosan közleményt ad ki.

A jamaicai sprinterek a világ legjobbjai a férfiaknál és a nőknél is: Usain Bolt háromszoros olimpiai bajnok és világcsúcstartó, nagy ellenfele, Asafa Powell szintén volt rekorder. Pénteken mindketten rajthoz állnak a londoni Szuper Grand Prix-n. A jamaicai spinterek a pekingi olimpián 10 érmet nyertek.