Vágólapra másolva!
Fontos megállapodást írt alá az Universum Box Promotion és a Golden Boy Promotions. A két óriáscég a jövőben egymás gáláin is fellépteti bokszolóit, akik ezáltal nagyobb ismertséget szerezhetnek, továbbá közösen próbálnak szerződni a szponzorokkal és a televíziós társaságokkal.

Az együttműködés első lépéseként a WBO nagyváltósúlyú világbajnok Szergej Dzindziruk, a WBA ideiglenes könnyűsúlyú világbajnok Marcos Maidana és a középsúlyú reménység Gennady Golovkin mérkőzésszervezői jogait közösen gyakorolják.

"Nagyon izgatott vagyok ettől az új megállapodástól, amit az Universum Box Promotionnal kötöttünk. Az egyik legjobb bokszistálló a világon, amelynek számos világbajnoka és feltörekvő reménysége van. Együtt valóban megadhatjuk az esélyt a sportolóinknak, hogy világhírűek legyenek és valóban igazi világbajnoknak mondhassák magukat" - mondta a szerződés aláírását követően Oscar De La Hoya, a Golden Boy Promotions elnöke.

A megállapodás valószínűleg hatással lehet az Universum alkalmazásában álló magyar bokszolók - Erdei Zsolt, Balzsay Károly és a Bedák testvérek - jövőjére is, hiszen így könnyebb lesz eljutniuk a legrangosabb amerikai gálákra.

www.profiboksz.hu