Társoldalunk:

Hosszú Katinka világbajnok 400 vegyesen

2009.08.02. 18:26

Hosszú Katinka 4:30.31 perces Európa-csúccsal aranyérmet nyert 400 méteres női vegyesúszásban a római világbajnokságon. A férfiaknál Cseh László bronzérmes lett, Kis Gergő pedig az ötödik helyen végzett ugyanebben a számban.

Noha a férfi 400 vegyes után egy kicsit csalódottak lehettünk, a szám női döntőjében azonban Hosszú Katinka ragyogó győzelemmel kárpótolta a magyar szurkolókat.

A 200 vegyesen és 200 pillangón egy-egy bronzérmet már begyűjtött Hosszú a harmadik legjobb idővel (4:35.15) jutott be a döntőbe, az első ötven méter után azonban már másodikként fordult a 4:29.45-tel világcsúcstartó ausztrál Stephanie Rice mögött. A pillangó végére aztán Hosszú az élre állt, ám ahogy az várható volt, a zimbabwei Kirsty Coventry háton alaposan elhúzott tőle.

Ennek ellenére Hosszú is a világcsúcs idején belül maradt 200 méter után, nem hagyta túlságosan leszakítani magát, mellen pedig lefaragta a hátrányát, és majdnem teljesen együtt fordult Coventryvel. Gyorsúszásban aztán szédületes hajrát nyitott, az utolsó 25 méteren már látszott, hogy nem lehet behozni, és két bronzérem után 4:30.31 perces Európa-csúccsal megnyerte első világbajnoki aranyérmét is.

Forrás: MTI

Ugyanebben a számban a nyolcadik helyen döntőbe jutott Jakabos Zsuzsannának is sikerült javítania, 4:37.85-tel a hetedik helyen végzett.

"Az lettem, ami lenni akartam: világbajnok!" - mondta győzelme után Hosszú Katinka. "Nem sikerült ugyan 4:30-on belül úsznom, így világcsúcs helyett Európa-csúccsal nyertem, de roppant fáradtnak éreztem magam, mégiscsak ez volt a tizenkettedik vízbeugrásom Rómában. Ehhez képest nagyon jól sikerült. A vége felé nézegettem is, hogy mennyire elől vagyok. Ekkor kezdtem elhinni, hogy meglesz az arany. Nagyon szeretem Rómát." 
    
"Az egyéni csúcsomon nem javítottam, de már annak is nagyon örülök, hogy döntőt úszhattam" - mondta Jakabos Zsuzsanna. "Szerintem a hetedik hely nem rossz eredmény, végtére is nem lettem utolsó. Egy nap kétszer is leúszni a négyszáz vegyest nehéz dolog."

A magyar úszósportnak utoljára nyolc évvel ezelőtt volt női világbajnoka, Kovács Ágnes Fukuokában nyert 200 mellen.

Cseh László: Nincs mit ünnepelni

Cseh László vasárnap a második legjobb idővel (4:10.33) jutott be legkedvesebb versenyszáma, a 400 vegyes döntőjébe, ám mint azt ő maga és Kiss László szövetségi kapitány is megerősítette, az előfutamban nem adott ki mindent magából, a gyorsúszás alatt már kiengedett. Vele ellentétben Kis Gergő éppen hogy minden idők legjobb utolsó 100 méterét produkálta, minek köszönhetően a harmadik helyen (4:10.99) lett finalista. 

A legjobb időt délelőtt az amerikai Tyler Clary érte el (4:10.04), de legalább annyira tartanunk kellett a 200 vegyest világcsúccsal nyerő Ryan Lochte-tól, illetve attól, hogy a korábbi gyomorproblémák miatt leadott három kiló és a pár kihagyott nap esetleg hiányozni fog Csehnek. Félelmeink sajnos beigazolódtak, hiszen ha Cseh képes lett volna megúszni saját, pekingi olimpián felállított Európa-csúcsát (4:06.16), simán megnyerte volna a döntőt.

Lochte már a pillangó során az élre tört, és jó erőbeosztással magabiztosan nyert. Ötven méter után még Cseh fordult másodiknak, és ugyanez volt a helyzet a pillanagó végén is. Clary rettenetesen megnyomta a hátúszást, egy testhossznyi előnyre változtatta minimális hátrányát, Cseht ekkor már a brazil Thiago Pereira is megelőzte. Mellen Lochte visszavette a vezetést, Cseh a dobogóért küzdött Claryvel és Pereirával, míg Kis a hetedik helyen állt erőssége, a gyorsúszás előtt. Az utolsó százon Pereira kiszállt a versenyből, Cseh megpróbált hajrázni, de nem tudta befogni a két amerikait, így harmadikként csapott be a célba 4:07.37-es idővel, hat századon múlt a csütörtöki 200 vegyes utáni újabb ezüstérem. Kis Gergő 4:10.40-es egyéni csúccsal az ötödik helyen végzett.

Forrás: MTI

Cseh Lászlónak ez a harmadik világbajnoki bronzérme, az elsőt 2005-ben Montrealban nyerte 100 háton, a másikat két éve Melbourne-ben 200 vegyesen. 400 vegyesen Montrealban világbajnok volt, Eb-címei mellett ez az eddigi egyetlen győzelme nagy világversenyen. A tavalyi pekingi olimpián három ezüstérmet nyert, akkor azonban valamennyi számban az a Michael Phelps előzte meg, akivel Rómában nem kellett megküzdenie.

"Nem vagyok maradéktalanul boldog. Kemény verseny volt, megpróbáltam hajrázni, de ezúttal nem sikerült" - mondta Cseh a verseny után. "Nem akarok a betegségemre hivatkozni, minden a felkészülésen múlt. Valószínűleg lassan kezdtem, s bár az utolsó ötven elején még reménykedtem, hogy be tudom hozni Lochte-t, nem maradt erő a karomban.Nem tudtam annyit edzeni, amennyit szerettem és kellett volna, márpedig anélkül nem megy, négy hónap kevés egy világbajnoksághoz. Hogy fogok-e ünnepelni? Nem hiszem, hogy ezen az ezüst- és bronzérmen túl sok ünnepelnivaló lenne. Most elmegyek egy hónapra nyaralni, pihenni, aztán szeptember elsején megkezdem az igazi edzéseket."

"Nem lehetek elégedetlen, hiszen a legjobbamat megjavítottam, méghozzá 26 századdal" -nyilatkozta az ismét nagyot hajrázó Kis. "De azért sem, mert a négy számom közül háromban döntőt úsztam Rómában. A mai versenyben háton elaludtam, a végét nagyon össze kellett szednem, negyedik szerettem volna lenni, de az ötödik hely se rossz."

Négy világcsúcs a zárónapon

A világbajnokság befejező napjára hét döntő maradt, és mindjárt az elsőben megszületett a versenyek negyvenedik világcsúcsa a brit Liam Tancocknak köszönhetően. A 24 éves exeteri fiatalember saját rekordját javította meg 4 századdal az 50 méteres hátúszásban, az új rekord 24.04 másodperc.

Aztán öt perc múlva jött a negyvenegyedik, az 50 női mellen. Az amerikai Rebecca Soninak majdnem sikerült végre nyernie Rómában, belül maradt a régi csúcson, de a mindössze 17 éves orosz Julija Jefimova még őt is lehajrázta, 30.19-cel lett világbajnok. A három dobogós - Jefimova, Soni és az ausztrál Sarah Katsoulis - egyaránt a háromhetes régi csúcson belül teljesített.

A 100 után 50-en is világcsúccsal nyert a tavaly mindkét számban olimpiai bajnok Britta Steffen is. A német versenyző 23.73 mp-cel győzött, ezzel Marleen Veldhuis 23.96-os rekordját adta át a múltnak, amit a holland úszó idén április 19-én állított fel, Amszterdamban. 

Az Egyesült Államok csapata a férfi 4x100-as vegyesváltóban faragott saját, Pekingben felállított világcsúcsán.

Vasárnapi eredmények

férfiak, 50 m hát:
1. Liam Tancock (Nagy-Britannia) 24.04 mp - világcsúcs (régi: 24.08 mp, Tancock, 2009. augusztus 1., Róma)
2. Koga Junya (Japán) 24.24
3. Gerhard Zandberg (Dél-afrikai Köztársaság) 24.34

400 m vegyes:
1. Ryan Lochte (Egyesült Államok) 4:07.01 p
2. Scott Tyler Clary (Egyesült Államok) 4:07.31
3. CSEH LÁSZLÓ 4:07.37
...5. KIS GERGŐ 4:10.40

1500 m gyors:
1. Uszama Melluli (Tunézia) 14:37.28 p
2. Ryan Cochrane (Kanada) 14:41.38
3. Jang Szun (Yang Sun, Kína) 14:46.84

4x100 m vegyesváltó:
1. Egyesült Államok (Aaron Peirsol, Eric Shanteau, Michael Phelps, David Walters) 3:27.28 - világcsúcs (régi: 3:29.34, Egyesült Államok, 2008. augusztus 17., Peking)
2. Németország (Helge Meeuw, Handrik Feldwehr, Benjamin Starke, Paul Biedermann) 3:28.58
3. Ausztrália (Ashley Delaney, Brenton Rickard, Andrew Lauterstein, Matthew Targett) 3:28.64

nők, 50 m mell:
1. Julija Jefimova (Oroszország) 30.09 mp - világcsúcs (régi: 30.23 mp, Amanda Reason, kanadai, 2009. július 8., Montreal)
2. Rebecca Soni (Egyesült Államok) 30.11
3. Sarah Katsoulis (Ausztrália) 30.16   

50 m gyors:
1. Britta Steffen (Németország) 23.73 mp - világcsúcs (régi: 23.96 mp, Marleen Veldhuis, holland, 2009. április 19., Amszterdam)
2. Therese Alshammar (Svédország) 23.88
3. Cate Campbell (Ausztrália) 23.99

400 m vegyes:  
HOSSZÚ KATINKA 4:30.31 p
2. Kirsty Coventry (Zimbabwe) 4:32.12
3. Stephanie Rice (Ausztrália) 4:32.29
...7. JAKABOS ZSUZSANNA 4:37.85

 
Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK