Vágólapra másolva!
Kovács Katalin és Janics Natasa egyesben, majd párosban is aranyérmet nyert a kanadai kajak-kenu világbajnokságon, akárcsak a Szabó Gabriella, Kozák Danuta duó. A magyar csapat összesen hat aranyat gyűjtött Dartmouthban (valamennyit a női kajakosok), ezzel túlteljesítette Storcz Botond szövetségi kapitány célkitűzését, aki ötre számított. A magyarok négy ezüstérmet is nyertek vasárnap, kettőt az idei vb-n debütált váltószámokban.

Ötszázas döntők

Kovács Katalin - aki szombaton két aranyérmet is nyert, egyet a négyessel, egyet pedig az egyesek leghosszabb távján - 500 méteren is jól kapta el a rajtot, de a többiek is elmondhatták ugyanezt, így féltávhoz érkezve az olasz Josefa Idem, valamint a dán Henriette Engel Hansen mögött a harmadik helyen lapátolt.

A finis rendkívül izgalmasan alakult: Idemhez és Kovácshoz felzárkózott az örök rivális német Katrin Wagner-Augustin is, s ők szinte fej fej mellett haladtak a célvonal felé. Még az utolsó métereken is úgy tűnt, hogy az olaszé lesz az arany, de Kovács még rá tudott erősíteni, riválisa pedig elfáradt - Wagner lett a második -, s végül ő ért be elsőként.

"Évről érve egyre erősebb ez a szám, egyre nagyobb a csata a vízen, és ez most sem volt másként" - mondta a Domino Honvéd 33 éves, kétszeres olimpiai bajnok kajakosa, aki győzelmével megvédte címét. "Edzőm, Csipes Ferenc azt mondta a rajt előtt, hogy menjek együtt a többiekkel, a finisben úgyis én vagyok a jobb. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megcsinálni, az utolsó 50 méter már tényleg az örömé volt, hogy megvan."

Az Európa-bajnok Szabó Gabrielláék parádés versenyzéssel kaparintották meg a párosok 500-as aranyérmét. Az elején a németek mögött haladtak - a táv felénél a harmadik helyen álltak - majd a végén tanítani való módon mentek el riválisaik mellett, s végül fölényes győzelmet arattak. Szabónak ez az első aranyérme világbajnokságon.

"Megmondom őszintén, 100-nál még az is megfordult a fejemben, hogy dobogón sem leszünk, olyan ólmosak voltunk. Aztán valahogy továbblendültünk, és hamar el is érkeztünk a finishez, ahol egyértelműen előre kerültünk. Ekkor meg az jutott az eszembe, biztos be fognak indulni a németek is, és még jobban rátettünk" - mondta nevetve Kozák Danuta, miközben az eredményhirdetésre igyekezett.

Forrás: MTI/EPA

Kozák Danuta és Szabó Gabriella kétszer is begyorsított az 500 méter során, a jutalmuk aranyérem lett

A Kammerer, Kucsera duó - amely a két évvel ezelőtti, duisburgi vb-n harmadik lett ebben a számban, a júniusi, brandenburgi Eb-n pedig másodikként zárt - Kovácshoz hasonlóan jól kapta el a rajtot, s 250 m-nél dobogós helyen haladt. Az élen az olimpiai bajnok spanyol Saul Craviotto és Carlos Perez lapátolt, ők azonban a végére elkészültek erejükkel, visszacsúsztak a negyedik helyre, a magyarok pedig remek hajrával feljöttek másodiknak. Győzött a fehéroroszok egysége, Raman Pjatrusenka és Vagyim Mahnyev.

"Egy kicsit szomorú vagyok, hogy ezúttal sem sikerült nyerni, ugyanakkor örülök, mert nagyon jó pályát mentünk, és mindent kiadtunk magunkból. Úgy érzem, erre a versenyre ért be igazán ez a páros" - nyilatkozott a futam után Kucsera.

"Életünk egyik legjobb 500 métere volt, nagyon jól mentünk és elégedettek vagyunk a második hellyel. Lehet, hogy ez volt a búcsúfutamunk párosban. Kár, hogy ezt a számot levették az olimpia műsoráról, hiszen nagyon sok sikert értem el benne" - tette hozzá Kammerer.

Kétszázas döntők

A legrövidebb távon is folytatódott a kiváló szereplés, a magyar versenyzők két arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérmet szereztek szereztek 200 méteren. Janics Natasa remek versenyzéssel, megvédve címét első lett a kajak egyesek között, majd később Kovács Katalinnal párosban sem talált legyőzőre.

"Máshogy versenyeztem, mint szoktam, ezúttal nagy fordulattal mentem az elején" - mondta az egyesben aratott sikeréről Janics. A párosban Kovácsék jó rajtot vettek, utána egy kicsit beragadtak a mezőnybe, de végül győzött a rutin és az elszántság, amelynek megérdemelt diadal lett a vége. "Jó volt a rajtunk, de valahogy utána nem jött az a 'wow' érzés, így még rátettünk egy kicsit, ami segített" - foglalta össze Kovács Katalin a negyedik aranyérmének történetét, és már ugrott is vissza a hajóba Natasa mellé, hogy odaérjenek a négyesek rajtjához. A női négyesek döntője előtt az volt a kérdés, hogy Kovácsnak sikerül-e ötödik aranyérmét is begyűjtenie ezen a vb-n.

A Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas Krisztina egység egy jó start után hamar az élre állt és egészen az utolsó méterekig vezetett, amikor a német egység váratlanul, ha centikkel is, de becsusszant a magyarok elé, akik így ezüstérmet szereztek.

Kovácsnak a Janiccsal aratott párosdiadal volt a 27. vb-címe, s ezzel az örökrangsorban beérte a németek eddig egyedüliként éllovas legendás versenyzőjét, Birgit Fischert - ha nyer a magyar négyes, akkor meg is előzte volna.

Forrás: MTI/EPA

Kovács Katalin négy aranyat és egy ezüstöt nyert Kanadában

A kenusok négyesfutamára az egész csapat nagy várakozással tekintett, hiszen egyrészt ez a szakág még nem tudott érmet szerezni Kanadában, másrészt az előfutamban nagyon biztatóan evezett az együttes. A Foltán László, Horváth Gábor, Bozsik Attila, Németh Gergő négyes egy hibás rajt után - ahol, mint utólag kiderült, a hajó is megsérült - rögtön biztosították helyüket az élmezőnyben, amit aztán a finisben is megtartva bronzérmet szereztek. "Alig két hetünk volt felkészülni, de ennek ellenére már az előfutam is jól ment, és most is egy tökéletes pályát eveztünk" - mondta Foltán László, a csapat vezérevezőse. A versenyt a fehéroroszok nyerték, az ezüst az oroszoké lett.

A Bozsik A., Horváth kenupáros éppen lecsúszva a dobogóról negyedikként, a címvédőként érkezett Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Beé István és Boros Gergely alkotta kajaknégyes csalódást keltve csak ötödikként, Gyertyános (K-1) és a Kadler, Molnár Péter kajakos duó pedig nyolcadikként zárt. Horváth a kenu egyesek között - még szombaton - első lett a B döntőben, így összesítésben tizedikként végzett a vb-n.

Két magyar váltó is ezüstérmet szerzett a vasárnap esti döntőkben. A vb programjában ezúttal debütáló, rendkívül látványos, 4x200 m-es küzdelem döntői során a női kajakosok (Janics Natasa, Hegyi Zomilla, Fazekas Krisztina, Paksy Tímea) és a kenusok (Horváth Gábor, Foltán László, Vajda Attila, Bozsik Attila) is másodikként értek célba. "Legalább nem kell érem nélkül hazamennem, még lehet, hogy nekem is van jövőm az új olimpiai versenyszámban 200-on?" - nyilatkozta az olimpiai bajnok Vajda Attila. A férfi kajakosok (Gyertyános Gergely, Kadler Viktor, Dombi Rudolf, Beé István) hatodikként végeztek a fináléban.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának csütörtöki döntése értelmében a férfi K-1, K-2 és C-1, valamint a női K-1 200 m immáron ötkarikás szám.

A magyar küldöttség így 6 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel zárta a világbajnokságot. A három szakág összesített pontversenyében a magyar csapat lett az első, megelőzve a rivális németeket, az egyes szakágak értékelésében pedig Kovács Katalinék megnyerték a legjobb női csapatnak járó trófeát.