Társoldalunk:

Magyar nőicsapat-bronz az öttusavébén

2009.08.16. 21:19

Bronzérmet szerzett vasárnap a Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Vörös Zsuzsanna összeállítású csapat a londoni öttusa-világbajnokság női hagyományos versenyében. A magyarokat a németek és az angolok előzték meg.

Egyéniben Kovács 10., a csapatversenyre nem nevezett Cseh Krisztina 12., Gyenesei 18., Vörös 22. lett. Győzött a kínai Csen Csien, az ezüstérmet a litván Laura Asadauskaite, a bronzot pedig a tavaly olimpiai bajnok német Lena Schöneborn harcolta ki.

A magyar csapat a vívás után harmadik, az úszást követően második, a lovaglás zárultával pedig már első volt, a lövészettel kombinált futás azonban nem jött össze neki, így a németek és a britek elé kerültek.

Egyéniben három szám után Cseh állt a legjobban, harmadik volt, de a közvetlen élmezőnyhöz tartozott Kovács is, aki hatodikként vághatott neki a 3000 méteres távnak. Utóbbi az utolsó sorozatig versenyben volt a harmadik helyért, de harmadjára sokat hibázott, így többen megelőzték a záró 1000 méter előtt. Gyenesei és Vörös ekkor már a csapatért küzdött, erőfeszítésük a harmadik helyhez volt elég.

"Többé-kevésbé jól indult a nap, tisztességesen megcsináltuk az első három számot, de egy ilyen gyengébb kombinált számmal be kellett érnünk a harmadik hellyel, amit egyébként reggel aláírtunk volna" - értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A kapitány az egyéni induló Cseh szereplését illetően azt mondta, az év során korábban mutatott teljesítménye alapján nem kerülhetett a csapatba, mert sem a római Világkupán, sem a lipcsei Európa-bajnokságon nem volt meggyőző a teljesítménye.

"Remélem, a lányok is elindulnak majd azon az úton, amelyen a fiúk már jól haladnak, és megtanulják, hogyan kell csinálni ezt a lövészettel kombinált futást" - tette még hozzá a szakvezető.

"Nagyon örülök a tizedik helynek, a nap elején elfogadtam volna ezt az eredményt, már csak azért is, mert először indultam felnőtt világbajnokságon a hagyományos versenyben" - mondta a vasárnapi legjobb magyar, Kovács Sarolta. "Az utolsó lövészetem miatt egy kicsit bánkódom, de harmadik semmiképpen sem lehettem volna, mert hátravolt még az utolsó ezer méter, és azon néhányan mindeképpen megelőztek volna."

Eredmények:
egyéni, világbajnok:

Csen Csien (Kína) 5840 pont
2. Laura Asadauskaite (Litvánia)5736
3. Lena Schöneborn (Németország)5664
...10. Kovács Sarolta 5524 (vívás: 19 győzelem/16 vereség/856 pont, úszás: 2:12.02 perc/1216 pont, lovaglás: 1136 pont, lövészet-futás: 12:41.84 perc/2316 pont)
...12. Cseh Krisztina 5472 (26/9/1024, 2:24.80/1064, 1160, 13:04.67/2224)
...18. Gyenesei Leila 5396 (15/20/760, 2:10.64/1236, 1120, 12:50.12/2280)
...22. Vörös Zsuzsanna 5368 (22/13/928, 2:17.23/1156, 1116, 13.18.89/2168)x

csapat, világbajnok:
Németország (Lena Schöneborn, Eva Trautmann, Janine Kohlmann) 16.604 pont
2. Nagy-Britannia (Katy Livingston, Mhairi Spence, Heather Fell) 16.328
3. Magyarország (Kovács Sarolta, Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila) 16.288

Hétfőn a férfiak és a nők váltóversenyét rendezik.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK