Vágólapra másolva!
Nem állhat rajthoz a szombat esti döntőben az amerikai férfi 4x100-as váltó a berlini atlétikai világbajnokságon, mert a pénteki előfutam után szabálytalan váltás miatt kizárták.

A címvédő tengerentúli staféta a legjobb időt (37.97 mp) futotta az előcsatározások során, de a bírók később úgy ítélték meg, hogy a harmadik váltás - Shawn Crawford és Darvis Patton között - a kijelölt zónán kívül történt meg. A csapat illetékesei ugyan fellebbeztek a kizárás ellen, de a tiltakozást elutasították.

Az amerikaiak - egy hasonló hiba miatt - a tavalyi, pekingi olimpián sem kerültek a fináléba.

A történtek után a döntő favoritja egyértelműen az ötkarikás bajnok és világcsúcstartó jamaicai váltó, amely Usain Bolt nélkül harcolta ki a finálés szereplés jogát. Az esti fináléban azonban már Bolt is ott lesz a rajtnál.