Vágólapra másolva!
Habár még nem dolgozta fel a világbajnoki cím elvesztését, hétfő reggel már mosolyogva válaszolt kérdéseinkre Balzsay Károly, akit szombaton hordágyon vittek ki a Syma-csarnokból. A bokszoló azt mondja, valójában egy összefejeléstől zavarodott meg a szorítóban, az edzőjét nem hibáztatja, és nem nyomasztotta a hazai pálya sem. Egyelőre csak pihenni akar, pár hónap kihagyás és egy plasztikai műtét után azonban újra nekifog az edzéseknek.

Sok mindenre számíthat az ember hétfőn reggel az albertfalvai bevásárlóközpont parkolójában, kivéve talán arra, hogy egy harminckét órával korábban laposra vert profi bokszoló jön vele szembe bájos felesége és kétéves kislánya kezét szorongatva, ráadásul mosolyogva. Ifjabb Balzsay Károly volt az, tagadhatatlanul romos állapotban, de csöppet sem depressziósan.

- Nem is tudtam, hogy földiek vagyunk...
- Itt lakunk a szomszédos lakóparkban.

- Vasárnap nem is mertelek felhívni, csak édesapádtól érdeklődtem a hogyléted felől. Sokkal jobban nézel ki a vártnál.
- Nyugodtan felhívhattál volna, úgy tartom, az embernek nem csak a diadal pillanataiban kell nyilatkoznia, hanem akkor is, ha éppen ő húzta a rövidebbet.

- Nem is erről van szó. Bevallom, nem tudtam, mennyire súlyos az állapotod.
- Szerencsére nem súlyos. A baleseti sebészeten megvizsgáltak komputer tomográffal, nem találtak semmilyen elváltozást. Láthatod, a saját lábamon közlekedek.

- És mosolyogsz, ezek szerint nem viselt meg túlságosan a Robert Stieglitz elleni vereség.
- Azt azért nem mondanám.

- Feldolgoztad már a történteket?
- Arra harminckét óra kevés, több idő kell hozzá.

- Mit éreztél, amikor a 11. menet elején az edződ, Fritz Sdunek eléd állt, és jelezte, hogy itt a vége?
- Olyan hullafáradt voltam, hogy semmit. Aztán bosszantani kezdett a tehetetlenség, hogy föl kéne állni, de nem megy, még lejönni sem tudok a ringből a saját lábamon. Kiszolgáltatottnak éreztem magam.

- Mit gondolsz, mi lehetett a vereség oka? Stieglitz jobb bokszoló, vagy más taktikával meg lehetett volna nyerni a meccset?
- Talán a fizikuma és a kondíciója jobb volt az enyémnél. Valószínűleg követtem el hibákat, de egyelőre nem akarom ezeket elemezgetni, hagyok egy kis időt magamnak, hogy leülepedjenek a történtek.

- Ezek szerint még nem nézted vissza a meccset.
- Nem, és azt hiszem, nem is fogom.

- Fritz Sdunek és az Universum tulajdonosa, Klaus Peter Kohl szerint is azért vesztettél, mert nem tudtad elviselni a hazai közönség nyomását. Te is így gondolod?
- Nem hiszem, hogy ebben kéne keresni az okokat, mert akkor az elejétől fogva görcsös lettem volna, hat menetig viszont szerintem jól ment, kifejezetten élveztem a bokszot. Ezután szakadt rám ez az iszonyú fáradtság. Valószínűleg nem is azért, mert túl sokat ütöttem, hanem mert túlságosan is meghúztam az ütéseimet.

- Sokan Sduneket hibáztatják a vereségedért, azt mondják, rossz taktikát dolgozott ki, és nem reagált arra, amikor holtpontra kerültél.
- Én nem érzem úgy, hogy rossz taktikával küldött volna ki. Ha hibáztunk, akkor ketten hibáztunk, de a végén legfeljebb azzal tudott volna segíteni, ha képes lett volna erőt sugározni belém.

- Korábban többször nyilatkoztad, hogy életed legkeményebb felkészülésén vagy túl. Nem lehet, hogy túledzett voltál, és ezért hagyott el az erőd?
- Talán inkább azt mondanám, hogy az egész év szigorú menetelése jött ki rajtam most. Januárban és áprilisban is bokszoltam, elég rövidek voltak a pihenők, és kemények az edzések, felgyülemlett a fáradtság.

- Kár, hogy nincs nálam fényképezőgép. Látok egy mély, több öltéssel összevarrt vágást a két szemöldököd között, az orrtövednél, a többi seb csak amolyan felületi horzsolás, amely bármely bokszmeccsen összejöhet, akár még a győztesnek is.
- Az a mély vágás nem ütéstől származik, hanem attól, hogy a kilencedik menet elején összefejeltünk. Tulajdonképpen attól kezdve zavarodtam meg, onnan már nem tudtam kézben tartani a mérkőzést.

- Gondolom, most még nincs információd a pályafutásod további alakulásáról...
- Csak annyi, hogy legalább két hónapot itthon töltök, Kelenföldön, és kipihenem a testi és lelki fáradalmakat. Természetesen folytatni akarom a bunyót, és ennek érdekében egy plasztikai műtét is szóba jöhet. Az Universum vezetői mondták, hogy nem ártana. Persze nem elsősorban szépészeti céllal, hanem azért, mert világéletemben sérülékeny voltam, könnyen felreped a bőr az arcomon, a homlokomon, a szombati mérkőzésen is nagyban hátráltatott a vágás a két szemem között. Állítólag Hamburgban praktizál Európa legjobb, ilyen sérülésekre specializálódott plasztikai sebésze, a részletek tisztázása után ő hozhatja rendbe az arcomat.

- Ilyenkor Hanna, a kislányod érzékel valamit abból a drámából, ami a szorítóban lezajlik?
- Nem, ő otthon volt, ilyenkor, késő este ő már alszik.

- De azt csak látta másnap reggel, hogy az apukája arca másképpen fest, mint amikor előző este elváltak...
- Nyugodj meg, a győzelmeim után sem néztem ki sokkal jobban, mint most, amikor megvertek. Ezért is lesz szükség a plasztikai műtétre. Már amatőr koromban is rengeteg bajom volt a hámsérülésekkel.

- Beszélgettél valakivel a menedzsmentből vasárnap éjjel óta?
- Csak Fritzcel. Felhívott a kórházban, érdeklődött, hogy vagyok. Azt mondta, pihenjek egy pár hónapot, és utána nekifogunk az edzéseknek. Felépítjük a visszatérésemet.

- Merthogy visszatérés mindenképpen lesz, ugye?
- Persze, egy vereség nem jelenti szükségképpen egy profikarrier végét.

- Szeretnél egy visszavágót Stieglitzcel?
- Most csak pihenni szeretnék.