Vágólapra másolva!
Fantasztikus hangulatot varázsolt hétfő este az Arthur Ashe-stadionba Novak Djokovic. A szerbek világklasszis teniszezője előbb magabiztosan, 6:1, 6:3, 6:3-ra nyert a cseh Radek Stepánek ellen, s bejutott a legjobb nyolc közé, majd a közönség szórakoztatásába kezdett.

Amióta kiderült, Novak Djokovic kiválóan tudja utánozni társait Sarapovától Nadalig, alig akad olyan verseny, ahol ne mutatná be sajátságos showműsorát. Az áldozat ezúttal a hétszeres Grand Slam-győztes legenda, John McEnroe volt.

Djokovic először az amerikai adogatását utánozta, majd sajátságos mimikájával és hanghordozásával a vezetőbírón kérte számon, miért nem jelezte, hogy ütése széles volt. "Ezt nem gondolhatja komolyan" - tette hozzá, majd felajánlotta, akár McEnroe-val is ütögetne egyet.

Több se kellett, a televíziós kommentátorként dolgozó John ingben és farmerben levágtatott a pályára, kicsit gúnyolta Djokovic szerválását, majd pazar szerva-röpte játékkal zárta a mókát.


"Nem lehetett könnyű ilyen ruhában teniszezni, de Johnny Mac lejött, s megtette. Azt hiszem, a közönség is ezt akarta, főleg ilyen késői órában. Ezek az éjszakai mérkőzések ezért is különlegesek" - mondta a szerb csillag, hozzátéve, amikor egy-egy teniszezőt kifiguráz, az mind improvizáció, sohasem készül előre begyakorolt mozdulatokkal.

Nicole Kidman Federert nézte, John Mcenroe pedig Djokerrel ütötthttp://www.heyholetsgo.hu/cikk/eredmenyek/366-nicole-kidman-federert-nezte-john-mcenroe-pedig-djokerrel-utott