Vágólapra másolva!

Manaudou terhes, 22 évesen visszavonul

Bejelentette visszavonulását Laure Manaudou, a franciák olimpiai és világbajnok úszója, mondván: szeretné élvezni a versenyszerű sporton kívüli életet.

"Ez már eldöntött kérdés. Befejezem" - nyilatkozott a Le Parisien pénteki számában a 22 éves versenyző.

"Január óta megtanultam, hogyan éljek önálló életet, és élvezem, hogy olyan dolgokat csinálhatok, amiket korábban nem."

A francia hírügynökség a lapinformáció nyomán megtudta, hogy a sportág egy másik hírességével, Frédérick Bousquet-vel Marseille-ben együtt élő Manaudou terhes.

Forrás: MTI

Egyszer már Szepesi Nikolett (Manaudou mellett jobbra) is visszavonult, majd nyolc hónap szünet után visszatért

Manaudou a 2004-es athéni játékokon megnyerte a 400 m-es női gyorsúszást, a következő években pedig 200-on és 400-on vb-aranyakat szerzett. Januárban bejelentette, hogy szünetelteti a versenyzést, most azonban úgy döntött, végleg abbahagyja az élsportot.