Vágólapra másolva!

Tóth nyolcaddöntős, Lovas kiesett az asztalitenisz-Eb-n

Tóth Krisztina bejutott a legjobb 16 közé egyesben a stuttgarti asztalitenisz Európa-bajnokságon, Lovas Petra ugyanakkor kiesett a pénteki 3. fordulóban.

A viadal honlapja szerint a tavaly ebben a számban bronzérmes Tóth az ukrán Tetyana Szorocsinszkával csapott össze a nyolcaddöntőért, és végül mindössze egy szettet vesztve került tovább. A folytatásban, 15.30 órától az orosz Anna Tyihomirovával mérkőzik a legjobb nyolc közé jutásért.

Lovasnak sokkal erősebb ellenfél jutott: az európai ranglistán második, két éve bajnok, holland színekben versenyző Li Jiao állt az asztal túloldalán. A magyar játékos ugyan megnyerte az első játszmát, de utána ellenfele akarata érvényesült, és biztos holland siker lett a vége.

Péntek délután az utolsó állva maradt magyar férfi versenyző, Zwickl Dániel is befejezte szereplését: az egyes 3. fordulójában négy sima szettben kikapott védekező stílusú görög riválisától, így nem jutott a 16 közé.

női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Tóth Krisztina - Tetyana Szorocsinszka (ukrán) 4-1 (6, 6, 5, -10, 4)
Li Jiao (holland) - Lovas Petra 4-1 (-5, 8, 4, 9, 6)

férfi egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Panagiotisz Gionisz (görög) - Zwickl Dániel 4-0 (5, 8, 4, 8)